Ecetes paprika, csemege uborka, csalamádé, vörös káposzta sorakozik öt literes befőttesüvegekben a Kieselbach Galériában a remek Ámos Imrék, Bortnyik Sándorok, Bálint Endrék, Szőnyik, Rippl-Rónaik, Kassákok, Vaszaryk, Mednyánszkyk, Uitzok felett.
Ki is derül nemsokára, mi köze is van a mintegy 230 alkotásból, köztük főművekből álló, eddig így egybe soha nem látott kollekciónak a savanyúságokhoz.
Nem más, mint hogy Kövesi István egykori lipótvárosi kóser mészáros a saját készítésű felvágottak mellett elsősorban legendás, házi készítésű savanyúságairól volt híres a hatvanas-hetvenes években.
A Kádár-kor alig, inkább a szürke zónában létezhető műkereskedelmét, nyomott árait is mutatja, hogy egy "maszek hentes" ilyen minőségű kollekciót tudott létrehozni.
Ám Molnos Péter, a gyűjteményről szóló, tegnap, az egy hétig látható kiállítással egy időben bemutatott A titkos gyűjtemény című reprezentatív album szerzője azt mondja, inkább az érzékről, kitartásról és szenvedélyről beszél.
Az 1911-ben született Kövesi legfontosabb darabjait a BÁV aukción szerezte, 1971-ben, a 2 ezer forintos átlagbérek idején például 160 ezer forintot hagyott ott.
Vaszary Bikaviadaláért egymagában 75 ezer forintot fizetett, ami, még egy évtized múlva is "szélsőséges példaként" irritálta a műkereskedésről könyvet író szerzőket - fogalmaz Molnos a kötetben.
Azt is megjegyzi, hogy a csupán hat elemit végzett, a polgáriból diákcsínyei miatt elcsapott Kövesi az aukciók előtt több szakértő véleményét is kikérte, s hallgatott is a jó tanácsokra. De végül ő választott, ahogy a műtermekben, hagyatékokból is ő emelte ki a legjelentősebb darabokat.
Míg a korabeli gyűjtők gyakran csak egy-egy művet birtokoltak Ámos Imréjétől, Kövesi 16 festménye a művész egyik legnagyobb és legfontosabb gyűjteménye.
A képek hátoldalán található, az özvegytől, Anna Margittól származó sorok arra engednek következtetni, hogy tőle vásárolta azokat. De felkereste Kassák özvegyét is, hogy akkor igen kevésre becsült nonfiguratív képeket szerezzen meg.
Az idős Bortnyik Sándorral is jó viszonyt ápolt, s nem késői munkái közül, hanem a mester által megtagadott korai korszakából válogatott. Máshol nem is igen találkozhatott velük, hiszen Bortnyik képek alig kerültek a BÁV aukcióira.
Molnos szerint ezek a művek fogják a legnagyobb szakmai érdeklődést kiváltani, hiszen harminc éve, Bortnyik emlékkiállítása óta nem láthatta őket a nagyközönség és szakma.
Számos széthullott gyűjteményből is várásost Kövesi, így a szintén kisiparos Szilágyi Sándoréból származik két remek Szőnyi István vászon, két emblematikus Vaszary pedig a legendás Nemes Marcell kollekciót is megjárta.
Kieselbach Tamás lapunknak elmondta, megérti a gyűjtő, és az örökösök titkolózását, hiszen a műgyűjtés a létező szocializmus világában gyanús dolog volt.
Ő azonban mindenkit arra igyekszik rábeszélni, hogy tegye közzé gyűjteményét, mutassa be, vagy adja közre egy könyvben.
A szocialista Magyarország jelentős műgyűjteményei ugyanis mára már szinte mind eltűntek. Míg egykori létrehozóik éltek, általában bezárkózva vártak egy jobb kort, haláluk után viszont munkájuk eredménye elporladt az örökösök kezein - írja a galériás a kötet előszavában, hozzátéve:
"A nagy teljesítmények sokszor nyom nélkül semmivé váltak. De maradt egy nagy titok. Amit gondosan őriztek. Amelybe nagyon, nagyon kevesen pillanthattak be."
Kieselbach felidézte, hogy tíz ével ezelőtt ő is csak a konyháig jutott el, úgy próbálta rábeszélni az örökösöket a könyv megjelentetésére, hogy nem is ismerte teljes egészében a kollekciót. Az örökösök most sem vállalták a nyilvánosságot, de a műveket a napvilágra engedték.
Kövesi kemény ember volt, boldogan csapatta ki magát a polgáriból, a tanulás helyett a munka izgatta, örült, hogy apja mellé állhatott a vácrátóti mészárszéken.
Hamarosan saját üzlete lett, de a vészkorszak nemcsak a családi vagyont, hanem a családot is megsemmisítette, a hat fős famíliából egyedüliként tért haza Mauthausenből.
Megnősült, új életet kezdett, ezúttal Vácott. Hamar talpra állt, önálló üzlete lett; itt az állomosítás érte utol. Illetve majdnem, mert előle Angyalföldre futott családjával, maga mögött hagyva üzletét.
Néhány évig mosta a hatalmas tartályokat a kőbányai növényolajgyárban. De angyalföldi otthonában az udvaron állatokat nevelt, a Lehel piacon segédnek állt, majd 1957-ben átvette az Amerikába disszidált Grüner "Bandi" kóser húsboltját.
Elképzelem az életét - írja Kieselbach Tamás a katalógus előszavában " A boltban, a Csanády utcai kóser mészárszékben nap mint nap hússal, a legnyersebb valósággal dolgozik, vág, tör és darál - közben otthon, egy átlagos újlipótvárosi lakásban szisztematikus munkával felépíti a szépség birodalmát."
Mondják, ha nagyon szegény vásárló tért be hozzá, a hús mellé, némi készpénzt is csomagolt.