költségvetés;Együtt-PM;

- Együtt-PM: a jövő évi büdzsé miatt tovább nő a szegénység

Az Együtt-PM szerint a 2014-es költségvetés eredményeképpen Magyarországon tovább nő a szegénység és az egyenlőtlenség - jelentette ki hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

 A választási szövetség színeiben politizáló független képviselő azt mondta, a jövő évi büdzsével a kormány folytatja azt az elmúlt években megkezdett utat, ami az ország nyolcvan százalékának elszegényítéséhez vezet, annak érdekében, hogy a legmagasabb jövedelmű 20 százalék újabb és újabb segítséghez jusson.

Jövőre befagyasztva maradnak a családi pótlékok, a szociális kiadások, a gyes - mondta. Az Együtt-PM-hez tartozó képviselők által a költségvetéshez benyújtott módosító indítványokat ismertetve elmondta: növelnék az óvodáztatási támogatásokat és a gyermekélelmezési forrásokat, emelnék a főiskolai és egyetemi létszámkereteket, bővítenék a korai fejlesztő szolgáltatásokhoz való hozzáférést, a felsőoktatásban tanuló kismamák támogatását, valamint inflációkövető módon emelnék a családi pótlékot és a gyest.

Kérdésre a fóti időközi polgármester-választás számukra legfontosabb hírének azt nevezte, hogy az ellenzék közös jelöltje nyert.  Jávor Benedek azt mondta, nem látta azt az a felvételt, amelyik állítólag bizonyítja, hogy szervezetten utaztatták a szavazókat, de - mint minden más esetben -, most is az a véleményük, hogy ki kell vizsgálni az esetet. Ezt követően tudnak érdemben nyilatkozni az ügyről.

A Pest megyei településen vasárnap a szavazatok 25 százalékának megszerzésével Takács István, a Magyar Szocialista Párt, az Együtt - A Korszakváltók Pártja, a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje nyerte az időközi polgármester-választást.

A Jobbik már vasárnap jelezte, hogy szerintük Fóton szervezetten, kisbusszal utaztatták a szavazókat. Dúró Dóra, a párt szóvivője hétfőn azt mondta, "erős és megalapozott" a gyanúja annak, hogy az MSZP az érintett "a fóti választási csalásban".
A helyi választási bizottság - egy szervezett szállításról szóló kifogás nyomán - hétfőn feljelentést tett a Dunakeszi Járási Ügyészségen.

Devizahitelesek megmentése; a propaganda vasbetonfalán való résütés; hatalomfilozófia kontra tisztaság - dübörög a T. Ház.