Budapest;szén-monoxid-mérgezés;

- Szén-monoxid-mérgezés - Öt embert vittek kórházba

Öt embert szállítottak kórházba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársai vasárnap a XIII. kerületi Lehel utca egyik társasházának földszinti lakásából szén-monoxid-mérgezés gyanújával - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Kisdi Máté elmondta, hogy a tűzoltók a helyszínen a megengedettnél magasabb szén-monoxid koncentrációt mértek, ráadásul a mérgező anyag két másik lakásban is szivároghatott. A Fővárosi Gázművek munkatársai a helyszínen vannak, keresik a probléma forrását - tette hozzá.

A szóvivő kérte, hogy mindenki évente ellenőriztesse gázkészülékeit és kéményeit. Egyúttal azt is elmondta, hogy ajánlatos szén-monoxid-érzékelőt is használni, mert azzal meg lehet előzni a tragédiákat.

Rendőrök és polgárőrök összesen kilenc embert fogtak el Budapesten a szombat estétől vasárnap hajnalig tartó fokozott ellenőrzés során, öt embert rablás elkövetésével gyanúsítanak, két emberrel szemben körözés volt érvényben - írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrségi honlapon.