- Kissé megviselt az arca, szikár az alakja, ugyanakkor csillog a szeme. Nagyon (d)akarta ezt az egészet?
- Igen, nagyon, sőt, még annál is jobban. Életem álma valósulhat meg 2014 januárjában. Ez lesz a VERSENY, csupa nagybetűvel, eddigi pályafutásom fénypontja, ahol elképesztően erős mezőnyben mérettethetem meg magam.
- Most éppen fájó szívvel integet az Atlanti-óceán partján állva imádott quadjának, amely elindult Dél-Amerika felé...
- Így van Le Havre kikötőjéből indult neki a versenygépem, amire már a navigációs eszközök is felkerültek, melyekért kaucióként 1700 eurót kellett leszurkolnunk. Őszintén remélem, hogy ezt a pénzt a Dakart követően hiánytalanul visszakapom, mert az azt jelenti, hogy valamennyit úgy adtam vissza, ahogy megkaptam. Ha valamelyik eszköz megsérül, azt természetesen levonják ebből az összegből. Egy biztos, szinte mindent kibírnak, így ha végigmegyek nagy gond nélkül, akkor ezek a műszerek épek maradnak. Most túlestünk az ideiglenes gépátvételen, a hivatalosra majd január 2-a és 4-e között kerül majd sor, de az már a rajt helyszínén.
- Ha jók az információink, nem éppen normál, civil ember számára előírt felkészülésen esett túl. Hogy érzi, tökéletesen készen áll?
- Szinte teljes légiós kiképzést kaptam, és nem tagadom, voltak olyan pillanatok, percek, amikor csak azért folytattam, mert megjelent a szemem előtt a Dakar logója. Egy igazi ironman, Budai Feri is segítette a felkészülésemet, és ő volt az, aki Pócsik László csapatfőnökömmel együtt kitalálta, hogy teljes versenyszerelésben fussak le egy félmaratont...
- Motoros csizmában és bukósisakban?
- A bukósisak rajtam volt, a kesztyű szintén, a testemet a háromrétegű ruhám fedte, míg a hátamon az egész távon cipelhettem az ivós zsákomat. Viszont annyi könnyítést kaptam, hogy a csizma helyett sportcipőt vehettem. Mindenesetre túl vagyok rajta, 1 óra 53 perc alatt teljesítettem. Voltam Marokkóban edzőtáborozni, ahol megtudtam, milyen is lehet a sivatagban versenyezni. 55-60 fokos szárazságban napi nyolc liter folyadékot ittam meg, és bármilyen furcsán hangzik is, de csak a speciális ruhámnak köszönhetően bírtam ki az edzéseket. Tunéziában már éles bevetésen is részt vettem, ahol 3 ezer kilométer versenyeztem homokban. Úgy érzem, amit nem végeztem el a minél jobb felkészülés érdekében, az nem is létezik, hiszen mentem hosszú, rövid és sprintversenyt, száguldottam hegyen, kemény terepen, homokon és dűnén.
- Azért az árulkodó lenne a formájáról, ha elárulná, miként végzett nemrég a tunéziai viadalon?
- A quadosok mezőnyében első lettem.
- Ez azt mutatja, fizikailag már közeledik a maximumhoz. De mi a helyzet a pszichikai és a lelki állapotával?
- Pócsik Lászlóval rengeteget beszéltünk, és a csapatfőnököm, aki gyakorlott Dakar-menő, igyekezett minden tekintetben felkészíteni engem a nagy megmérettetésre. Most hazamegyünk, és az utolsó egy hónapban egy sportpszichológus is csatlakozik hozzánk. Már megcsapott a Dakar szele, az ismeretlenség már igencsak izgatja a fantáziámat. Ám ez egy igazán pozitív izgalom, félelemnek nyoma sincs bennem.
- Milyen céllal vág neki élete első Dakarjának? A tunéziai eredménye akár...
- Ne is folytassa. Egyetlen célom van, teljesíteni a versenyt, és vezetői hiba nélkül végigmenve szeretnék célba érkezni. A helyezés nem a legfontosabb számomra.
- A quadján ott látható négy gomb. Ez mire kell?
- Ez a biztonságunkhoz kell. Az elsővel azt jelezzük, orvost kérünk, a második megnyomása pedig technikai problémára utal. Ha a harmadikat megnyomom, akkor a szervezők tudják, megálltam másnak segíteni, míg a negyedikkel azt tudom jelezni, hogy mindenoké, folytatom. Ezen a versenyen egyébként mindenki azonnal megáll a másiknak segíteni, egyrészt emberségből, bajtársiasságból, másrészt azért, mert a szervezők az így elvesztegetett időt jóváírják.
