A Miniszterelnökség cégénél dolgozik felelős beosztásban az állami földpályázatok egyik nyertese - olvasom a Blikkben. Az Államreform Operatív Program (ÁROP) projektmenedzsereként a múlt héten tartott egy sajtótájékoztatót, amelyben "a megyei tervezés koordinációjáról" beszélt Székesfehérvárott. A fiatal nőnek hatalmas munkabírása lehet - véli a szerző -, mivel több tízmillió forintos uniós pályázati projektek lebonyolítása mellett egy 88 hektáros földbirtokot is művelnie kell Felcsúton, amit tavaly nyert el a helybéli gazdálkodóknak hirdetett pályázaton.
Hogy hogyan lehet összeegyeztetni a gazdálkodási teendőket egy állami cégnél lévő projektvezetői feladatokkal? Arra nem adtak magyarázatot. Persze nyilván nincs köze a pályázati sikernek az állásához. Még ahhoz sem, hogy a az elbírálás idején épp a Vidékfejlesztési Minisztériumban dolgozott. De emellett rokoni kapcsolatai sem gyengítették. Ugyanis ő a felcsúti Flier családba született: családtagjaival együtt összesen 320 hektárnyi földet nyertek Felcsúton és környékén. Ezzel Fejér megyében ők a második Mészáros Lőrinc.
És, hogy az időjárás kénye-kedve ne veszélyeztesse a derék gazdálkodók megélhetését, a férje mindjárt két trafikot is nyert, egyet Felcsúton, egyet pedig Bicskén. A lap úgy számol, hogy a 88 hektár után évi 6 millió forint területalapú támogatás jár az EU-tól. Attól az EU-tól, amelynek pénzén azok a programok is futnak, amelyet munkaidőben az asszony programmenedzsel. Az ÁROP ugyanis az olcsóbb és hatékonyabb közigazgatást elősegítő kezdeményezéseket támogatja - ebben a költségvetési ciklusban több mit 50 milliárd forinttal.
De minek is pocsékoljuk a papírt, meg a festéket, meg az időnket ilyen ügyekre… Hiszen manapság ebből tizenkettő épp egy tucat. Még csak azt sem mondhatjuk e mutyikra - mit mutyik: arcpirító gaztettek -, hogy bennfentes kereskedelmről van szó, amit a törvény amúgy büntetni szokott. Ez ugyanis nem kereskedelem. Itt nem olcsón vesznek, drágán adnak, akik megfelelő információk birtokában vannak. Itt egyszerűen csak kapnak, mindenféle befektetés, rizikó nélkül.
Az állami méz nyalásának többszörösen minősített esete ez. És, miközben minden ép erkölcsi érzékű embernek üvöltenie kéne, és megpróbálni megakadályozni mindezt, a csend szinte síri. Mert míg a "közelieknek" nincs már búja-gondja egy csepp sem, a maradék kilenc és fél milliót sikerült az egzisztenciális függőség, a félelem dohos zárkájába szorítani. Mindenkit mindenki ellen uszítani, a paraván mögött pedig markolni mindent, ami kézre esik. Nemcsak a pénzt, a javakat, hanem viszik a jövőt, a gyermekek, a szülők reményét is. És a közmondással ellentétben itt, aki sokat markol, az sokat is fog.
Cserébe pedig a madzagra még a mézet is csupán ráhazudják. Picit olyan ez, mintha azt mondanák, neked, paraszt, most nem jutott szántó, legelő - így jártál. De nemsokára felparcellázzuk a Holdat, ott aztán kaphatsz - ha hűséges alattvaló leszel -, pár száz katasztrális földet. És az efféle beszédet az ország jó része nem kineveti, hanem hiszi. Elkeseredetten, zavarodottan, ott mélyen tudván, hogy nem igaz. De hiszi, mert ő választotta őket.
