Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején nagyon sok magyar nemes megváltoztatta a nevét, eltüntették a nevükből is azokat a jelképeket, szimbólumokat, amelyek az ő kiváltságos helyzetükre utaltak, ugyanis ezek az emberek valóban demokraták voltak. Lemondtak előjogaikról, beálltak harcolni Kossuth zászlaja alá és jelképeikben is ki akarták fejezni, hogy szakítottak a feudális értékrenddel. Elhagyták a nemesi előneveket és letették az ipszilont. Így lett Görgeyből csak Görgei, Jókayból Jókai.
Még néhány éve is joggal hihettük, hogy a dzsentri osztályt, szokásaival, értékrendjével, elfogultságaival és kapcsolati hálójával együtt örökre a történelem lomtárába száműzte a fejlődés. Talán volt itt értékveszteség is, hiszen a dzsentrit jellemezte némi idealizmus is, és ha nem is voltak túlzottan műveltek, de legalábbis a férfiak iskolázott emberek voltak. Ha mérleget akarnánk készíteni, mégis azt látnánk, hogy jogosan tűnt el a nemesi osztály, ez a rendies képződmény a süllyesztőben. Volt egy nagy korszaka - a reformkor -, amikor legjobbjai valóban a demokráciáért, a polgári átalakulásért, hazánk függetlenségéért küzdöttek, de legkésőbb a kiegyezéstől kezdve a nemesi osztály egyre inkább önmaga karikatúrájává vált. Voltak olyan nemesi családok, amelyek fel tudtak zárkózni a modern korhoz, a jogállamhoz, a piacgazdasághoz, túlléptek előítéleteiken szociológiai és vallási téren is, polgári származásúakkal kötöttek barátságot és sokan házasságot is.
Német, zsidó, horvát vagy román asszonyt vettek feleségük a férfiak, nem nemes férfiakhoz mentek férjhez a nők, barátaikat és üzletfeleiket már nem rendi szempontok szerint válogatták.Tehát volt ilyen is, talán kicsit fájdalmas kimondani, de a többség sajnos nem értette meg az idők szavát. És egyre hangosabban, egyre melldöngetőbb módon hirdették származási előkelőségüket, különböző kiváltságokat, előnyöket követelve maguknak. Ismerjük a történelmet, tudjuk, hová vezetett mindez, miképp vált végül Horthy országában a magyar dzsentri maradéka a legszörnyűbb bűnök társtettesévé.
Nyomatékosan hangsúlyozom: nem minden nemesi származású ember viselkedett így. Sőt, sokan beilleszkedve a polgári létbe értékteremtő, tisztelete méltó életet éltek, de sajnos, nem ők határozták meg a korban a dzsentri karakterét. Azok határozták meg, akik zsidózva, svábozva, cigányozva követelték az "ősi magyar nemzetfenntartó osztály" jogait, értsd: akik felléptek minden társadalmi reform ellen, legyen szó akár földosztásról, akár az egyenlő és titkos választójog bevezetéséről, a nők jogairól vagy a munkásság önszerveződésének engedélyezéséről.
Nem akarok ennél sokáig időzni. Ez az osztály, amely a Horthy-rendszer fő politikai bázisát képezte, szemben állt mindazzal, ami a szabad világot olyan sikeressé tette. Szemben állt az emberi jogok maradéktalan érvényesítésével, a más kultúrák tiszteletével, az együttélés igényével, és természetesen a legvadabbul szemben állt a szabad piaccal, amelyik a tehetségnek nyit utat és a teljesítményt díjazza. És minden erővel arra törekedtek, hogy kiváltságaikat törvényileg is körülbástyázzák, a reménytelen versenyképtelenségbe taszítva ezzel Magyarországot. Ha nem lett volna bűnrészes a Horthy-rendszer a holokausztban és a háborús kalandban, akkor is el kellett volna tűnnie, mert elavult rendszer volt, és kimondhatjuk: értékrendje, lényegét tekintve ezért magyarellenes volt. Most ez az értékrend kezd újraéledni?
Terjed a háromnevűség divatja. Ez teljesen egyértelműen dzsentri-nosztalgia. Ez a szemlélet összhangban áll az oktatásügy centralizálásával, az egy-tantervűség, egy-tankönyvűség bevezetésével. Ez a szemlélet összhangban áll az állami vagyon piaci szempontból irracionális, értelmetlen növelésével, azzal a gazdaságpolitikával, amelyik ahelyett, hogy hagyná a nemzeti bevételeket a nemzetet alkotó emberekhez eljutni, adócsökkentés vagy fizetésemelés formájában, állami vagyont vásárol óriási tételben, ahol az ő háromnevű garnitúrája jut vezető beosztáshoz.
Ez a szemlélet összhangban áll a politikai ellenfelek elleni karaktergyilkos, pocskondiázó, sárdobáló támadásokkal, amelyek nem a másik politikus politikájával foglalkoznak, azt bírálják vagy vitatják, hanem személyét gyanúsítgatják, egyébként a tapasztalat szerint olyan bűnökkel, amelyeket az érintettek egyáltalán nem követtek el. A háromnevűség divatja nagyon is harmonizál a bírói függetlenség elleni meg-megújuló támadásokkal, a közmédia elfoglalásával és kormánypropaganda szócsővé silányításával, a szabad sajtó törvényi szorongatásával.
Összhangban áll a Brüsszel elleni szabadságharcnak feltüntetett, az emberi jogok érvényesülésére alapozott világ elleni bizalmatlansággal és gyanakvással. Úton-útfélen, már-már nevetségesen Trianonozunk - ahelyett, hogy szembenéznénk azokkal a korabeli szűklátókörűségekkel és nemzeti elfogultságokkal, amelyek Trianonhoz vezettek. Hagyjuk a kirekesztő propagandát elszabadulni és őrültségeket művelni, legfeljebb képmutató módon arra célozgatunk, hogy ez az új nemesség mégis mennyivel konszolidáltabb, mint az útszéli jobboldal (amelyik tulajonképpen kimondja, amit a konszolidáltak csak gondolnak.)
De ugye, minden botnak két vége van. Ha létrejön az új nemesség, az új jobbágyságnak is létre kell jönnie. Kikből fog állni ez az új jobbágyság, barátaim? Másból aligha állhat, mint belőlünk, akik úgy látszik, korszerűtlen módon, ragaszkodunk a polgári nevünkhöz.
