pedofília;

- Pedofilt fogtak Dunaújvárosban

Egy magánszemély segítségével fogták el a rendőrök azt a férfit, aki erőszakkal próbált fajtalankodni egy 12 éves fiúval Dunaújvárosban - jelenti a HavariaPress.

A Fejér megyei városban szolgálatot teljesítő készenléti rendőrökhöz vasárnap este lépett oda egy autós azzal, hogy pár perccel korábban egy kisfiú kért tőle segítséget, mert egy férfi a nemi vágyainak kielégítésére akarta kényszeríteni. A gyerek a Hunyadi úton futott oda az autójához, amivel ő éppen a Béke tér felé haladt.

Mint a kisfiú elmondta, hazafelé tartott, amikor egy férfi megragadta a karját, befogta a száját, és az erdő felé vonszolta, majd ott felszólította, hogy nemi vágyát elégítse ki. A fiúnak azonban sikerült kiszabadítania magát a szorításból, majd elmenekülnie; futás közben vette észre az autóst, tőle kért segítséget.

Az elkövetőről adott pontos személyleírás alapján a készenléti rendőrök a helyszín közelében elfogták a 29 éves dunaújvárosi helyi lakost, akiben a kisfiú egyértelműen felismerte támadóját. A férfit szexuális erőszak megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomoz a hétvégén összetört, Győrhöz közeli Radnóti-szobor ügyében a rendőrség – közölte a Győr-Moson-Sopron megyei főkapitányság szóvivője.