Fidesz;Gyurcsány Ferenc;

- A Fidesz lövetett volna 2006 őszén?

Büntetőpert indít rágalmazás miatt Gyurcsány Ferenc a Fidesz szóvivője ellen, amiért Hoppál Péter azt állította, hogy 2006 őszén a volt miniszterelnök visszaélt hatalmával, és a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére. Sőt, Hoppál szerint arra is utasította az akkori kormányfő a rendőri vezetőket, hogy lőjenek a tömegbe.

Hoppál sajtótájékoztatóján nem pontosította információt, de szerinte ez Gyurcsány volt államtitkárának vallomásából derült ki. A héten ugyan Kondorosi Ferenc korábbi belügyi államtitkár vallomást tett a rendőri vezetők perében, de csak annyit állított, hogy "a miniszterelnök a 2006. őszi események során többször közvetlenül tárgyalt rendőrségi vezetőkkel", de arról nem beszélt, hogy Gyurcsány a tömegbe lövésre adott volna utasítást.

Félreértették Szilvásy szerepét is
Úgy tűnik, a 2006 őszi események szereplői félreértették az ügyben Szilvásy György szerepét is. Ugyancsak a Szabadfi-vallomásból derül ki, hogy a tévészékház ostromának estéjén, miután Gyurcsánnyal beszélt, a további kapcsolattartás érdekében "Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő minisztertől megkapta a kormányfő telefonszámát". A tárgyalást vezető bíró is felvetette: miért kereste a miniszter az országos főkapitány helyettesét, hiszen az ORFK nem volt alárendelve a titkosszolgálatoknak. Csakhogy Szilásy ekkor nem felügyelte a titkosszolgálatokat. Akkoriban ugyanis - 2005 áprilisától - a miniszterelnök kabinetfőnöke volt, majd 2006. júniusát követően a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter lett, így aligha lehetett meglepő, hogy főnöke telefonszámát megadta annak, akivel Gyurcsány kapcsolatot akart tartani. Szilvásy csak 2007. július 1-től lett titokminiszter.

Pedig lett volna rá igény - méghozzá paradox módon a Fidesz részéről. Legalábbis a parlament emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságainak 2006.szeptember 19-i együttes ülésén Nyitray András, a rendészeti testület fideszes tagja vetette fel - a titkosítás alól 2010 őszén feloldott jegyzőkönyvek szerint -, hogy "képtelenség", ha igaz, hogy a rendőrök olyan utasítást kaptak arra, nem használhatnak fegyvert. "A szolgálatban levő rendőr az egyik olyan, aki egyébként, ha az ő életét és testi épségét fenyegető veszéllyel találja magát szemben, minden külön engedély nélkül használhatja a fegyverét, és akit mondjuk kockakövekkel hajigálnak - és higgyék el, hogy isteni szerencse, hogy ott nem halt meg egy-két rendőr, meg egy-két nem rendőr is, hozzáteszem, mert ott össze-vissza hajigálták a köveket. Ha ez nem elég jog arra, hogy valaki használja a fegyverét, akkor itt nagy baj van" - mondta a fideszes képviselő.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője ennek fényében különösnek nevezte Hoppál "rágalmait", és hozzátette: "erős a gyanú, hogy a fideszes képviselő a tömegbe lövetett volna, Gyurcsányon pedig azt kérik számon, hogy miért kért felvilágosítást a rendőri vezetőktől egy a Fidesz puccskísérlete miatt kialakult krízishelyzetben". Szerinte hasonló helyzetben a volt miniszterelnök ma is közvetlenül tájékozódna a rendőri vezetőknél. A szóvivő szerint "2006 őszének az az igaz története, hogy Orbán Viktor az egymás után kétszer elvesztett választás miatti megroppantságában a demokratikus rendet, ezáltal emberéleteket tett kockára".

Amúgy a rendőri vezetők perében tanúskodó Szabadfi Árpád, az országos főkapitány akkori általános helyettese is csak annyit mondott, hogy Gyurcsány kérést intézett hozzá telefonon, hogy minden törvényes eszközzel védjék meg a székházat. Az, hogy a tanú szerint ez a kérés utasításként is folfogható volt, ezt pedig a Fidesz már konkrét utasításként emlegeti, hasonlít arra, amikor a Sukoró-ügyben az ügyészség azzal próbálta kriminalizálni Gyurcsányt, és arra hivatkozva gyanúsították meg hivatali visszaéléssel, hogy a beruházás támogatása "részéről az utasítás jellegét mutatta".

 

Az MSZP szerint botrányos, hogy hatmilliárd forintot kíván elkölteni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kommunikációs célokra.