légiközlekedés;köd;

A sűrű köd miatt lezárt Liszt Ferenc-repülőtér 2A terminálja 2013. november 17-re virradó éjjel. A sűrű köd miatt tizennégy repü

- Sűrű köd miatt nem tudtak leszállni a repülők Budapesten

A sűrű köd miatt összesen tizennégy repülőgép nem tudott leszállni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szombat éjjel és vasárnap hajnalban - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója vasárnap reggel az MTI-vel.

A repülőgépek kitérő állomásokon szálltak le, javarészt Bécsben, Pozsonyban és Linzben. Az Aeroflot járata Belgrádban landolt - mondta el Hardy Mihály. Közölte, az utasok többségét buszokkal szállítják Budapestre.

Hardy Mihály hozzátette, várhatóan a délelőtt folyamán javul majd a helyzet, és felszáll a köd. A repülőtér két futópályája közül az egyiken már 500 méter körüli a látótávolság. A másikon azonban még mindig nagyon sűrű a köd. 

Szombat késő éjjel a látótávolság 100-175 méter körül volt. A vasárnap reggel érkező járatok közül - a Budapest Airport járatinformációja szerint - az első már leszállt.

Stratégiai megállapodást kötött a kormány az MTK-val, a 2013 és 2020 között évi 300 millió forintos támogatást biztosító megegyezést Orbán Viktor miniszterelnök és Deutsch Tamás írta alá a klub megalakulásának 125. évfordulója alkalmából tartott jubileumi gálaesten szombaton. Az MTK elnöke azt is bejelentette: a kormány átvállalja hat fővárosi klub adósságát, az MTK pedig 5 milliárd forintot kap fejlesztésre.