MSZP;Gyurcsány Ferenc;Gréczy Zsolt;DK;Demokratikus Koalíció;Ásotthalom;

- Átjelentkeztek a DK-ba az ásotthalmi MSZP-sek

Mind a kilenc MSZP-s a Demokratikus Koalíció színeiben folytatja pályafutását - írja a szegedma.hu. A párt szóvivője szerint 1-2 hónapon belül ismét megkezdődhetnek a tárgyalások az MSZP-vel és az Együtt-PM-mel az együttműködésről.

A Fidesz leváltására készül a Demokratikus Koalíció is, ehhez azonban közös lista, közös miniszterelnök és közös egyéni jelölt kell az ellenzéki oldalon – közölte sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője, amelyről a szegedma.hu számolt be.

“Az ásotthalmi MSZP szervezete a napokban megkereste a Demokratikus Koalíciót, hogy szeretnének csatlakozni a párthoz, mert úgy érzik: a DK rendelkezik megfelelő háttérrel Orbán Viktor uralmának megdöntéséhez” – hangsúlyozta Gréczy Zsolt. Erre egyetlen példát említett a napokban: Mosonmagyaróvár egy szocialista képviselője két napja szintén átjelentkezett a DK-ba.

A szóvivő szerint abban bíznak, hogy 1-2 hónapon belül ismét megkezdődhetnek a tárgyalások a három párt együttműködéséről. “Mivel Orbán tönkretette a tisztességes választási rendszert, így szövetségbe tömörülve, együtt kell leváltani őt a demokratikus baloldalnak” – emelte ki. Választójogi értelemben jelenleg a DK a legerősebb a hazai pártok közül, hiszen egyedül ő nevezte meg mind a 106 képviselőjelöltjét – ez pedig így is marad, míg az ellenzéki oldalon nincs teljeskörű megállapodása – mondta Gréczy. Hozzátette azonban, hogy ha a szükség úgy kívánja, a kormány leváltásának érdekében bármelyik képviselőjelöltjük kész visszalépni - olvasható a szegedma.hu oldalon.

Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön azt a rendeletet, amely jogellenesnek minősíti az életvitelszerű tartózkodást egyes közterületeken.