Ha akarom, szerelmi vallomás Rómának, ha akarom, hódolat a képpé komponált szépség előtt, ha akarom, a kiábrándító üresség ironikus számbavétele, ha akarom, tünékeny fájdalom a be nem váltott álmok búcsúztatásakor.
Ha akarom, mindez Paolo Sorrentino filmje, de nem lehetek biztos benne, hogy nem Fellini előtt akart-e tisztelegni, mert ez is erősen ott van A nagy szépség című film képein.
Sorrentino filmje attól talányos, és ezért izgalmas, mert lenyűgöző látvány, mintha a képek dús, túlcsorduló szépsége lenne a lényeg maga, hisz erre utal a cím is, valójában azonban nehezen adja meg magát.
Felbukkannak Fellini filmvilágának varázslatos kellékei: figurák, arcok, ruhák, egyházi személyiségek, Róma régmúlt nagyságának épületei, lélegzetelállító műemlékei, káprázatos palotabelsők, bennük az arisztokrácia kártyaasztalnál ülő múmiáival.
Ironiára is gyanakodhatunk, mikor Fellini oly karizmatikus "kelléke", az óriásnő helyett Sorrentino filmjében törpeasszonyt találunk.
A látványkellékek mintha Fellinitől erednének, de Sorrentino kezében más világgá állnak össze. A nagyságból kicsinység lett, ahogy az óriásnőből törpeasszony, s a már Fellininél is pusztuló régi nagyságból mára a túlcsorduló szépség mögött a nagy semmi maradt.
A nagy szépség főhőse a fess, őszülő hajú, délceg Jep a római felső tízezer kedvence, partik hőse, estélyek középpontja, nők kényeztetettje, káprázatos római teraszok teadélutánjainak dendije.
Mondhatni ő is újságíró (mint a Nyolc és félben Mastroianni), legalább is a törpeasszony lapszerkesztőként írásokat vár tőle, amely írások láthatóan nem akarnak elkészülni.
Jep inkább éli az életet, semmint írja. Már őszülő fejjel még mindig fiatalkori első és egyetlen regényének sikeréből él, s csak ironikus önáltatás, hogy majd egyszer hozzáfog a folytatáshoz. A szellem pangását alig rejti a mozgalmas felszín.
Sorrentino nem mesél egyenes irányú történetet, nem robbant konfliktust, nem leplez le és nem mond ítéletet. Jep Róma iránti rajongásának magányos perceiből és a társasági élet mozgalmas eseményeinek jeleneteiből áll össze a film.
A főhős izgalmas, különös figurája tartja össze ezt a rejtélyes alakzatokat rajzoló kaleidoszkópot. Az olasz film karizmatikus egyénisége, Toni Servillo hűvös eleganciája és ironikus fölénye a kívülálló megfigyelőé, de mögötte ott a magány lappangó fájdalma.
Elvegyül, anélkül, hogy lenne miben feloldódnia. Igazi posztmodern életérzés. Otthon vagy, és mégis hontalan. (A nagy szépség *****)
Mai krimibe ágyazott világháborús dráma a svéd Eltitkolt életek, amelyet Per Hanefjord rendezett Camilla Läckberg nemzetközi sikerű bestselleréből.
Igényes, jól összefogott történet, amely a svéd krimik legjobb hagyományához híven, az emberi motívumok megrajzolására igyekszik nagy súlyt fektetni, miközben gondja van arra is, hogy az egyre szaporodó feszültséggel és titokkal ébren tartsa a nagyérdemű kíváncsiságát.
Maga az alap gyakran alkalmazott séma. Egy váratlan tragédia hirtelen régi titkokat tesz láthatóvá, amelyeknek a megoldása egyre közelít a jelenhez, mígnem a mában bekövetkező bűnesetek vezetnek el az egymásra halmozódó titkok egyetlen megoldásához.
Az Eltitkolt életekben egy idős házaspár halála indítja el a titkok lavináját: lányuknál jelentkezik valaki, aki a féltestvérének mondja magát, de akit másnap holtan találnak a szobájában.
A lány - nem mellesleg népszerű írónő, akinek a férje nyomozó - halott anyja eltitkolt múltjában a második világháború idején játszódó szerelmi drámára bukkan.
Miközben igyekszik felfejteni a családi dráma motívumait, feltárul a múlt: ellenállás, náci fogolytábor, barátság, árulás, menekülés, szerelem, gyilkosság.
És minél pontosabban rajzolódik ki a kis városka ma is élő lakóinak egykori szerepe, annál félelmetesebb gyilkosságok következnek be, hogy a régi tanuk ne fedhessék fel a múlt igaz eseményeit.
A rendezés és a színészi játék egyaránt a belső motívumokra figyel, a nyomozás logikus lépéseinek az ügyes adagolás teremt feszültséget és izgalmat.
Ám a végkifejlet inkább a meglepetésre ment rá, s a csattanó kedvéért engedett a karakterek szigorú logikájából. Ez kissé önkényessé tette a megoldást, de nem rontotta le az egész minőségét. (Eltitkolt életek ***)
Carlo Coldi halhatatlan fabábúja kel életre Enzo d'Alo animációs filmjében. A mese számtalan feldolgozásával ellentétben a legújabb olasz Pinokkió az eredeti mesét viszi vászonra Kékhajú lánnyal, szamárfület növesztő rosszgyerekekkel, beszélő tücsökkel, női hangon ravaszkodó rókával és férfihangon dörmögő macskával.
A mese eredeti természetessége mellett a film rendkívüli értéke a szín- és formavilága. Az olasz Pinokkió magával ragadóan jelenik meg a vásznon: nagyon telt, élénk, tiszta színek, a rajzolt formákhoz tévesztésig hasonló képek látványa önmagában örömet szerez.
A festményeivel, grafikáival, illusztrációival nemzetközi nevet szerzett látványtervező, Lorenzo Mattotti merészen rakja egymás mellé a szivárvány összes színét, különösen tarkára bolondított tájaiban benne van az életszeretet melege, s a biztos olasz ízlés.
Az örök életre ítélt mesehősök, Gepetto, s a végül igazi fiúcskává változó teremtménye, Pinokkio története nem lesz felnőttmese, de a festmények minőségéhez közelítő képi megfogalmazása a gyerekek kísérőinek is határozott öröm. (Pinokkio *****)