A fiatal, ambiciózus politikusnak volt egy álma. Az, hogy miután hazája megszabadult a szovjet köteléktől, új korszakot nyitva végigvezeti a társadalmat a demokrácia útján. Ennek az álomnak azonban volt egy feltétele: a hatalom megragadása. Nem kellett olyan sokat várnia arra, hogy megkaparintsa. Innen azonban, mint gyakorta a szép álmok, sötét mezőkre vezették. Mielőtt bárki azt hinné, hogy Magyarországról akarok írni, sietek megjegyezni, hogy Grúziáról és egykor oly népszerű, lánglelkű vezéréről Mihail Szaakasviliről van szó, de nem csalódik, aki hasonlóságot keres és talál az ottani és az itteni történések között.
Miheil Szaakasvili, akit a 2003-as rózsás forradalom emelt a magasba, 2004 januárjában már beülhetett az államfői székbe, és ott is maradt egészen mostanáig. Nem volt eredménytelen politikus. Évekkel ezelőtt még arról cikkeztek a nyugati fővárosokban, hogy Grúzia demokratikus intézményeivel, nem lebecsülendő gazdasági eredményeivel, liberális reformjaival jó értelemben különbözik a térség tekintélyuralmi rendszereitől. Szaakasvilit azonban megrészegítette a hatalom mámora, egyre terhesebbé vált számára a demokráciával járó kompromisszum-keresés kifinomult politikája. Elvesztette realitásérzékét, egyre harciasabbá vált. Az Oroszország elleni szabadságharcában, amelyet Dél-Oszétia visszaszerzéséért indított 2008-ban, csak egy valamit felejtett el: ránézni a térképre, kivel áll szemben.
Megalázó veresége sem billentette helyre, minden dühével az ellenzék ellen fordult. 2011-ben a demokrata tábor egykor istenített vezére, már karhatalmat vetett be a tüntetők ellen, akik éppen a demokráciát kérték tőle számon. A paranoiás félelem a hatalom elvesztésétől, arra sarkallta, hogy tőle eltérő véleményt megfogalmazó legközvetlenebb embereivel is leszámoljon: akinek nem sikerült idejében elmenekülnie, az a kínzásokról hírhedt börtönökben kötött ki.
A tömegdemonstrációk hajdani hőse lenézéssel nyilatkozott az utcára vonuló tízezrekről, azokról, akiknek nem is olyan régen még a győzelmét köszönhette. Eszköztárában megjelent a rendkívüli állapot kihirdetése, a megfélemlítés, az erőszak és a zsarolás. Volt védelmi minisztere politikai riválisainak megöletésével vádolta meg. Hab a tortán: a "szerény demokrata" családjával mérhetetlen vagyont szedett össze, miután állami pénzeket magáncélokra fordította. A Nyugat egykori kedvence egyre nagyobb tehertétellé vált, amit mi sem jelez jobban, mint hogy, amikor 2011-ben Budapesten kitüntető tisztelettel fogadták Szaakasvilit, Tbilisziben véres összecsapások zajlottak az elnök diktatórikus módszereit elítélő tüntetőkkel.
Nekünk különben sincs szerencsénk a baráti találkozókkal. A tavalyi grúz parlamenti választások előtti napokban a magyar miniszterelnök Szaakasvili pártja mellett kampányolt Tbilisziben. A párt vesztett, Szaakasvili azonban a mostani elnökválasztásig megtarthatta posztját. A kormányzó Grúz Álom jelöltje, Giorgi Margvelasvili mostani nagyarányú győzelmével új korszak kezdődik Grúziában. Ma már nem az a kérdés, hogy maradhat-e a politika színpadán Szaakasvili, sokkal inkább az, elítélik-e a jogsértésekért, vagy pedig hagyják, hogy az Egyesült Államokban keressen magának az elnöki szék helyett egy szerényebbet, valamelyik ügyvédi irodában…
Még egyszer mondom: a történet egy grúz elnökről szól.
