Az mégis csak elképesztő, hogy Orbán Viktor egy éve nem hajlandó találkozni az amerikai nagykövettel. Ekként méltatlankodott e sorok írójának egy, a külpolitikában illetékes fideszes korifeus. A történet persze nem mai keletű. Éppen tíz évvel ezelőtt hangzott el ez a főnökét bíráló mondat, amit szinte szó szerint megismételhetett volna akár 2011-ben is. Ami manapság már elképzelhetetlen lenne, de akkoriban sem volt gyakori. Talán éppen azért ragadt meg bennem.
Az idő tájt Orbán - bukott miniszterelnökként - még sebeit nyalogatta és sértetten távol tartotta magát mindenkitől, aki nem sírta tele a zsebkendőjét az ő fiaskója miatt, s nem volt hajlandó vele együtt búsongani azon, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Nancy Goodman Brinker, akkori amerikai nagykövet pedig láthatóan nem akart könnyeket hullatni Orbán miatt. Nem tartotta őt szakrális figurának - amit pedig a Fidesz-vezér egyre inkább megkövetelt mindenkitől -, sőt rosszallását fejezte ki amiatt, hogy Orbán, még miniszterelnökként, 2001-ben nem határolódott el a tornyok ledöntését Amerika jogos büntetéseként ünneplő Csurkától. De azért elvárta volna, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjeként Orbán felkeresse őt, s egyeztessék véleményüket a legfontosabb nemzetközi kérdésekről.
A helyzet ma alighanem fordítva áll. Tartunk tőle, hogy a budapesti állomáshelyét hamarosan elfoglaló új amerikai nagykövet, Colleen Bradley Bell nem töri majd magát túlságosan, hogy mielőbb találkozzék a magyar miniszterelnökkel, akinek viszont elemi érdeke lenne a megromlott magyar-amerikai kapcsolatok rendbetétele. Hogy miért használjuk a minősítő jelzőt? Egy minapi példa okán. Ritkán fordul elő a diplomáciában, hogy egy állam olyan hangnemben utasítsa rendre partnerét, mint amilyet az amerikai nagykövetség engedett meg magának a Horthy-szobor múlt vasárnapi avatása kapcsán. A budapesti amerikai képviselet közleménye ugyanis úgy fogalmazott: "az esemény drámaian kedvezőtlenül befolyásolja a Magyarországról alkotott képet, és az ország vezető politikusainak gyorsan, ellentmondást nem tűrően, minden kétséget kizáróan el kell ítélniük a szoborállítást."
Ugye senki nem gondolja, hogy ezt a hangot az itteni amerikai képviselet engedte meg magának? Ráadásul egy olyan helyzetben, amikor a budapesti amerikai nagykövetség élén ügyvivő áll. Természetesen az idézett közleményt Washingtonban fogalmazták és címzettje az az Orbán Viktor, akinek politikája nyilvános bírálatot váltott ki már a korábbi külügyminiszter, Hillary Clinton részéről is. A Washington Post diplomáciai tudósítója, Al Kamen mellesleg rossznak tartja Obama döntését is, amiért egy tapasztalatlan diplomatát küld Magyarországra. Egy olyan országba, amelynek meglehetősen ingatag a viszonya az Egyesült Államokkal, "köszönhetően Orbán Viktor antidemokratikus bohóckodásának". A lépést persze úgy is fel lehet fogni, hogy Washington leírta Magyarországot, s legfőképpen annak miniszterelnökét, aki szép beszédekben hazudja kormányának nulla toleranciáját a rasszista gyűlöletkeltés, valamint az antiszemitizmus ellen, miközben csak a vak nem látja, hogy Magyarországon éppen a fordítottja történik: erősödik a szélsőjobb és a gyűlölet. Colleen Bellt remélhetőleg felkészítik odahaza, hogy olyan országba érkezik, amelynek nyelve nemcsak rendkívül nehéz a külföldi számára, hanem tele van rejtélyekkel is. Nem elég magyarul megtanulnia, hanem a kettős beszédben is jártasságra kell szert tennie. Az olyanban például, mint Lázár Jánosé, aki egyfelől elhatárolódik minden antiszemitizmustól és rasszizmustól, másfelől úgy véli, hogy a Horthy-rendszer megítélése a történészekre, nem a politikusokra tartozik.
A világ erről némileg másként vélekedik. A nyugati demokráciák például rendre felemlegetik, hogy ha Németország, a német politikusok - a történelmi tapasztalatok okán - nem állnák útját a politikai szélsőségnek, akkor ott ismét táptalajra lelne az antiszemitizmus és a rasszizmus. A honi politikusok viszont eltolják maguktól a felelősséget és megpróbálnak a történészek háta mögé bújni.
A külföldi lapokat a hét végén valósággal elöntötték az újabb magyarországi provokációval kapcsolatos cikkek. Legtöbbjük megütközéssel figyeli azt, ahogy Horthy vitatott öröksége megosztja a magyarokat, s az enyhén szólva ellentmondásos kormányzó - aki nem mellesleg Hitler szövetségese volt -, egyfajta reneszánszát éli Magyarországon. Az említett lapok látják azt is, hogy mifelénk továbbra sem szűnik a kettős beszéd a történelmi múlt e szégyenfoltjával kapcsolatban. Egyes kormánytagok provokációnak tartják ugyan a szoborállítást és elítélik azt, de a kabinet több opciót is nyitva tart a megoldásra. Legfőképpen azért, mert a Fideszben úgy látják, hogy a Szabadság téri templom - amely most új szakrális figurával gazdagodott a Horthy-szobor révén - már jó ideje zarándokhely a szélsőjobb számára, s nekik szükségük lehet a Jobbik-hívők szavazataira. Így aztán soha nem fogják nyíltan megbélyegezni a kormányzó tevékenységét. Hiába a 200 ezer doni katona, valamint a több mint 400 ezer zsidó halála, ők mindig találnak mentséget Horthy számára.
Fájdalom, de a jelek szerint Orbán is modellt ülne a horthista politika szobrához.
