Merkel;Obama;

(Fotó: Alexey Filippov/Host Photo Agency/Getty Images)

- Kiábrándultak a németek Obamából

Bár Barack Obama amerikai elnököt éveken át hatalmas népszerűség övezte Németországban, az NSA adatgyűjtési botránya miatt renoméja már nem a régi – derült ki az ARD felméréséből, a Deutschlandtrendből.

 A megkérdezettek hatvan százaléka szerint Edward Snowden hős. Abban a kérdésen ugyanakkor megosztottak, menedékjogot kell-e adni a kiszivárogtatónak: 46 százalék támogatná, 48 százalék ellenezné a lépést. A megkérdezettek mindössze 35 százaléka tekint továbbra is megbízható partnerként az Egyesült Államokra.

Barack Obama elnökségével már csak 43 százaléka elégedett, ami 32 százalékos zuhanást jelent a 2012 szeptemberében mért értékhez képest. A közvéleménykutatás szerint 92 százalék véli úgy, akkor sem javulna a két ország viszonya, ha megállapodnak az egymás utáni kémkedés felfüggesztéséről. Csak hat százalék nyilatkozott úgy, hogy egy ilyen megállapodáshoz Washington tartaná is magát. Az NSA botránya miatt a túlnyomó többség, 92 százalék nem változtatott eddigi internetezési szokásain.

Bojkottálni kívánja az Angelino Alfano miniszterelnökhelyettes-vezette szárny a Szabadság Népe (PdL) november 16-i kongresszusát, amelyen a párt régi nevére, Forza Italiára való átnevezéséről döntenek.