szerződések;devizahitelesek;árfolyamgát;

- A bankszövetség elhatárolódik a tömeges szerződésfelmondástól

A Magyar Bankszövetség elhatárolódik a hitelszerződések vélelmezett - tömeges vagy előrehozott - felmondásával kapcsolatos aktivitástól, még ennek felvetésétől is, és erre fel is hívta tagjai figyelmét - közölte a szövetség pénteken az MTI-vel.

A bankszövetség arra reagált, hogy Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető csütörtökön azt közölte: több bank ügyfelei is jelezték, hogy tartozással rendelkező ügyfelek szerződéseit hirtelen elkezdték felmondani azért, hogy a fizetési elmaradással rendelkező adósok ne léphessenek be a számukra is megnyíló árfolyamgátba. 

Az Országgyűlés a Fidesz javaslatára kedden döntött az árfolyamgát megnyitásáról és a kilakoltatási moratórium április 30-ig történő meghosszabbításáról. A már működő árfolyamgát - amely egyszerre vonatkozik a lakáscélú és a szabad felhasználású devizahitelekre - azoknak is hozzáférhetővé válik, akiknek 90 napon túli fizetési elmaradásuk van; az elfogadott jogszabály továbbá tartalmaz egy olyan új elemet, amely az adósság részleges elengedéséhez vezethet nagyon sok esetben.

A bankszövetség pénteki közleményében kiemeli: a bankszektornak üzleti érdeke, hogy egy fennálló - fizetőképessé tehető - szerződés esetén az ügyfél visszatérjen a "normál mederbe", a havi rendes hiteltörlesztésbe. A nem teljesítő jelzáloghiteles ügyek kezelése, a végrehajtás sokéves, költséges, minden érintett számára káros és szociálisan is megterhelő folyamat. A kedden elfogadott törvény által megerősített árfolyamgát közismert, már 170 ezer ügyfél által alkalmazott, bankszakmailag is támogatott megoldás.

Ismerve a banki gyakorlatot, azt is fontos látni a bankszövetség szerint, hogy a hitelszerződések felmondása mintegy két hetet igényel, és a törvény elfogadása óta mindössze három nap telt el.

Az Együtt-PM választási szövetség szerint jogtalanul kezdte meg pénteken reggel az egyik új bérlő az általa elnyert kishantosi földterület szántását.