Az 1970-es évek elején egy bizonyos Rosemary Brown különös dologról nyilatkozott a világsajtónak. Azt állította, hogy már régen elhunyt zeneszerzőkkel tud olyan kapcsolatot létesíteni, aminek alapján meg nem írt zeneszámaikat "diktálják" le neki a túlvilkágról. Az utrechti egyetem Parapszichológiai Intézetének igazgatójával, aki egyáltalán nem utasította el a különös jelenséget, de sietett leszögezni, hogy a nem-elutasítás, nem szinonímája az elfogadásnak. Brown állítását próbára tette a Philips lemezgyár, felvételt készített azon zeneszerzők műveiből, akik Rosemary Brownnak megjelentek és lediktálták addig ismeretlen műveiket.
Apám még nem ismerte eléggé a hölgy munkásságát, de ő is azok közé tartozott, akik ha nem is azonnal, de a felvételeket hallva bizonyos fenntartásokkal kezdtek hinni e különös adottság hiteleségében. A Philips felvételei apám szkepticizmusát is meginogatták. Történetesen a megjelenő zeneszerzők - Liszt, Chopin, Schubert, Beethoven, Bach, Brahms, Rachmaninov, Debussy - mind-mind kedvenc zeneszerzői voltak apámnak, aki a Zenélő órák című televíziós műsorban, meg a Játék és muzsika című rádiós adásban imponáló zenei műveltségével lepte meg mérnök kollégáit. Elmélyült az ezotéria és a parapszichológia szakirodalmában is, így bukkant rá Rosemary Brownra, akinek magyarul megjelent könyvét lektorálta, de televíziós beszélgetést is szervezett a jelenséggel kapcsolatban.
Műszaki embernek ismerték, de kevesen tudták róla, hogy 1932-ben Kodály Zoltán tanítványa volt a Zeneművészeti Főiskola zeneszerzői szakának hallgatójaként. Zongoraművész és karmester akart lenni, és már ekkor maximalista volt. Mivel reálisan szemlélte az élet dolgait, így önmagát is, látta, művésznek lenni túlságosan kockázatos vállalkozás, és nem volt biztos benne, hogy a legjobb lehet. Bár kiválóan zongorázott, és tanárai növelték benne az elhivatottság érzését is, az akkoriban fejlődésnek indult atonális zenét nehezen tudta befogadni. Nem hitt a véletlenben, meggyőződése volt, hogy a Műszaki Egyetem betelt létszáma (numerus clausus) igazából jól jött neki, mert így a brünni német nyelvű műszaki egyetem erősáramú elektromérnöki szakára nyert felvételt. Előre elrendeltetett volt a dolog persze, hiszen itt ismerkedett meg anyámmal, akivel 70 évet éltek együtt.
Szerencséjére a zene iránti elkötelezettsége mellett, már nyolc-tíz éves korában megmutatkozott műszaki érdeklődése is. Az akkoriban kapható fa- és fém építőelemekből különböző gépeket, szerkezeteket, függővasutakat épített. Nagyapám eredeti foglalkozása villanyszerelő volt (még Jókai Mór Erzsébet körúti lakásában tanulóként villanyt szerelt) és ragaszkodott ahhoz, hogy apám is megtanulja ezt a szakmát. Az egyetemi évek előtt tette le a villanyszerelő-mester szakvizsgát, a nyári szünetekben pedig együtt jártak lifteket szerelni. Mozgalmi múltja elhanyagolható, de a családi legendárium szerint brünni egyetemi évei alatt, hozta-vitte a különböző illegális dokumentumokat, ami miatt egyszer le is csukták és az akkorra már (nagy)polgárosodó nagyapámnak kellett kihoznia a fogdából. Alapító tagja volt az 1936-ban alakult Vándor kórusnak, ahol zongorakísérő lett. Szerencsétlenségére kijutott neki először a katonaságból, ahol utász volt, majd a munkaszolgálatból is.
A II.Világháború befejeztével az országot újra mozgásba kellett hozni. Az újjáépítésnek az erősáramú iparág volt az egyik legfontosabb mozgatórugója, így ebben a szakmában kezdte el pályafutását. Különböző vállalatok, gyárak vezető beosztású szakembere lett, volt az Országos Tervhivatal főmérnöke is, Vas Zoltán mellett. A bolond időkre jellemzően innen egy íróasztalán felejtett levél miatt, (amit Amerikában élő öccsétől kapott) eltávolították, és büntetésként az épülő Dunai Vasmű villamosításának felügyeletével bízták meg.
Gazdaság-szervező tevékenységének fontos állomása lett a Magyar Elektrotechnikai Egyesület. Az egyesület főtitkáraként szervezte meg a Külföldi Kapcsolatok Bizottságát és épített ki együttműködést a szomszédos országok társegyesületeivel. A MEE alelnöke, majd a Műszaki Gazdasági Bizottság elnöke, és uttörő szerepet vállalt az erősáramú villamosipar gyakorlati eredményeinek szakirodalmi publikálásában. Életének fontos esemény volt amikor a Budapesti Műszaki Egyetemen megalakult a gazdasági mérnöki szak, ahol aztán 35 évig adjunktusként oktatott. Előadott a Mérnöktovábbképző Intézetben is, ahol a gazdaságos vállalatvezetés volt a fő témája.
Nyugdíjba az Intercoop külkereskedelmi vállalat műszaki-gazdasági tanácsadójaként ment, és a BME-n megtartott állása mellett rendületlenül sokat olvasott. Teljes életet élt, szoktuk mondani, aki Kosztolányi Halotti Beszédét idézve: …szötte álmát, mint színes fonált: a homlokán feltündökölt a jegy, hogy milliók közt az egyetlen egy.