kokainfutár;

- Kokainfutárt fogtak a Liszt Ferenc repülőtéren

Kokainfutárt fogtak a rendőrök a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren még vasárnap - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata a rendőrség honlapján.

A szerdai tájékoztatás szerint egy 39 éves szolnoki férfi bukott le több mint fél kilogramm kokainnal.
    A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kábítószer birtoklásának megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. György ellen, akit őrizetbe vettek.

    Az eddigi információk szerint a férfi a madridi járattal érkezett Budapestre vasárnap késő este. A repülőtéren átvizsgálták B. György csomagjait és ruházatát, majd kórházba vitték CT-vizsgálatra.
    A vizsgálat hat kapszulát mutatott ki a férfi gyomrában, ezekről az igazságügyi vegyészszakértő megállapította, hogy összesen több mint 65 dkg mennyiségű kokaint tartalmaztak.

    Közölték, a rendőrség előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.

Egy 50 év körüli férfi holttestére bukkantak szerdára virradóra a gödöllői királyi kastély parkjában - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.