önkormányzat;tűzifa;

- Tűzifa-vásárlási támogatás Szabolcsban

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 229 települése közül 177 kapott összesen csaknem félmilliárd forint összegű támogatást téli tűzifavásárlásra, amellyel a rászoruló családokat segítik az érintett önkormányzatok - írta a Kelet-Magyarország a szerdai számában.

 A megyei napilap közlése szerint a támogatásból a legnagyobb összeget, több mint 11 millió forintot Hodász nagyközség kapta, illetve 10-10 millió forintot meghaladó összeget vehetett át két kisváros, Baktalórántháza és Nyírmada is.

    A kisebb települések közül a 431 lakosú Uszka egymillió forint támogatásban részesült. A magyar-ukrán határ menti község polgármestere, Sértő-Radics István az újságnak elmondta: a településen 145 család él, amelyek közül mintegy 100 rászoruló.

    Az önkormányzati vezető, aki a település háziorvosa is, kiemelte: Uszka a legközelebbi várostól, Fehérgyarmattól is 36 kilométerre található, így nagyon nehéz munkához jutni az ott lakóknak. Az önkormányzat akit tud, a közfoglalkoztatási programba von be a helyiek közül, de ennek ellenére a családok felében egy kereső sincs.

    A Belügyminisztérium rendelete szerint az idén az országban 1760 település, mintegy kétmilliárd forint összegű támogatást kapott téli tűzifavásárlásra. A támogatott települések 10 százaléka található Szabolcsban, s a támogatási összeg ötöde került a térségbe.

Túl sok gól nem esett tegnap a labdarúgó Bajnokok Ligája 4. fordulójának keddi játéknapján, ám a Juventus-Real Madrid összecsapás (2-2) fantasztikus irama sok mindenért kárpótlást jelentett. Ma sem maradunk rangadók nélkül: a Milan Barcelonában, az Arsenal Dortmundba látogat.