Az időmúlás sok bűncselekmény esetében enyhítő körülménynek számít, ám Újbuda volt vezetőinek perében éppenhogy súlyosabb ítéletet szabott ki a másodfokú bíróság, mint egy évvel ezelőtt az elsőfokú. Tavaly szeptemberben - több, mint egy éves bírósági eljárás adatai alapján - a Fővárosi Törvényszék még bűncselekmény hiányában mentette fel a hivatali visszaélés vádja alól a XI. kerület volt MSZP-s polgármeterét, Molnár Gyulát, valamint egykori helyettesét, a szabad demokrata Lakos Imrét.
Azóta nem változott semmi: a vád maradt a hivatali visszaélés, nem merültek fel új körülmények. Mégis, tegnap, egy évvel az elsőfokú ítélet kihirdetése után a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a korábbival ellentétes ítéletet hozott; Molnárra letöltendő szabadságvesztést szabott ki. A polgármesterségért újraindulását a felmentése után bejelentő Molnárt csak azért nem vitték bilincsben a HírTv kameráinak kereszttüzében rács mögé, mert a fellebbezések miatt ez az ítélet sem jogerős - az ügy a Kúrián folytatódik.
A mostani ítélet nem egyszerűen a független bírósági szinteknek az ügy bizonyítékait másként értelmező, ezért még az egzakt jogi szakmában is bizonyos keretek között megszokott mérlegelési különbségéből fakad. Ha ugyanis a táblabíróság úgy ítéli meg, hogy a korábbi, felmentő ítélet teljesen téves, visszadobja az ügyet első fokra. Ha viszont a vádlottak bűnössége egyértelmű lenne, már első fokon is elmarasztalták volna őket, most legfeljebb arról szólna a vita, hogy nyolc, hat vagy tíz hónap szabadságvesztést szabjanak-e ki.
Az ritka, hogy valaki először nem bűnös, aztán mégis. Ráadásul a vádlottak nem egyedül döntöttek az ingatlanügyben, hanem egy olyan képviselőtestület határozatát hajtották végre, amelyben fideszesek is voltak. Most mégis 180 fokos fordulatot vett az ítélet, amely politikai vezetők esetében így abszurd precedens teremthet. Még az is megtörténhet(ne), hogy ha jövőre úgy alakul a választás, Matolcsy Györgyöt is elítélhetik 3300 milliárdos hűtlen kezelés miatt, miután az Országgyűlés kormánypárti kétharmada a javaslatát elfogadva megszavazta a magányugdíj-pénztári vagyon államosítását. Ez persze nehezen elképzelhető. Molnár is azt hitte.