Amikor átvettem az 1.6-os dízel Peugeot-ot, egy dolog azonnal szemet szúrt: az ára. Ugyanis a szegmens legolcsóbb, egyben kényelmi szempontokat maximálisan figyelembe vevő modellje került hozzám egy teljes hétre. Tény, nem hívhattam szépségemnek, de arra tökéletesen megfelelőnek látszott már az első méterek után, hogy egy család – nem a felső tízezerből – számára tökéletesen megfelelő. És ahogy már írtam, megfizethető…
Egy biztos, ránézésre sem a külső, sem a belső nem hordozott semmi extrát, és órák alatt hozzá lehetett szokni a kissé megnyúlt formájához. Külseje hozta a megszokott és elvárt szintet, sőt, az Allure felszereltségi szintnek köszönhetően például színre fújt tükrökkel, valamint 16-os könnyűfémes kerekekkel is rendelkezett.
A belseje azért egy kicsit a spórolás és az árharc áldozatává vált. Rengeteg a műanyag, a kormány alig állítható – de legalább le és fel módban állítható –, viszont az ülések – legyenek bármelyik sorban – bizony nem a legkényelmesebbek. Néha az volt az érzésem, hogy az, akire tervezték úgy 170-180 centi magas, és legalább ilyen hosszú karral megáldott emberke lehetett, igaz, ezzel a mérettel legalább kényelmesen elérhette a kormányon kívül a középkonzolon elhelyezett elektromos ablakemelő gombjait. Minden más méretű sofőr nyújtózkodhat, ami belefér…
A hátsó lábtér hatalmas, az ülések is jobbak – hiszen nem kell vezetnie az ott helyet foglalóknak –, ám kényelmi szempontból hagynak kívánnivalót maguk után. Ki tudja milyen ötletből, de a hátsó sorban is középre helyezték el az elektromos ablakemelők gombjait, amit bekötött állapotban szinte reménytelen használni. A csomagtér viszont sok mindenért kárpótolhat mindenkit. Egyrészt hatalmas – 506 literes alapállapotban – másrészt egyszerű a kezelése: gombnyomásra nyitható a műszerfalról és a kulcsról. A küszöbe nem vészesen magas, így könnyedén megpakolható, van benne dugirekesz és csomagrendezős, kivehető gumitálca. Ráadásul, ha mindez netán kevés lenne, az utastéri tárolórekeszek frontján remekül áll a 301.
A vezethetőségére viszont egy rossz szavunk sem lehetett. A futóműve egészen jól működött a főváros időnként borzalmas útjain, a kormánya engedelmes, nem kellett erőlködni, ha egy-egy nagyobb kanyart kellett prezentálni, illetve a váltója is tette a dolgát feltűnés és akadozás nélkül. Az úttartása is rendben volt, a motorja – a sokszor kipróbált 92 lovas 1.6-os dízel – pedig hozza a formáját. Csendes, akkor húz, amikor kell, míg a fogyasztása már-már eszményi: a gyári értéket szerintem egy teherautó platóján, szállítás közben tudta csak produkálni (4,1 liter/100 km), ám az általunk mért 5,35-ös átlagfogyasztás azért irigyelt adat.
És akkor jöjjön az ára! A fapados és alapmodell (1.2 VTi 72 LE) mindössze 2 800 000 – az általunk tesztelt 1.6-os dízel majd 4 és fél –, ami igencsak versenyképes, és a finnyás puffogásunk ellenére kifizethető ezért az autóért. Mert azért az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy mindenhova elvitt, és ami a lényeges, nem is hagyott ott.