"Szinte hihetetlen, hogy milyen cirkusz kísérte ezt a járási választást." - írja a Le Monde-ban Nicolas Lebourg történész, a mindössze hat falut tömörítő franciaországi Brignoles járásban rendezett önkormányzati választásról. Mintha csak Bajáról szólna a történet. Annál is inkább, mert Brignoles-ban két választás eredményét semmisítették már meg. Hasonlóság még, hogy a járásban győztes Nemzeti Front ugyanúgy igyekszik országos méretűvé felnagyítani aprócska diadalát, ahogyan azt teszi a Fidesz a bajai választási eredmény kapcsán.
Ezzel azonban véget is érnek a párhuzamok. A francia pártalapító lánya, Marine Le Pen a jelek szerint igyekszik olyanná formálni a Nemzeti Frontot, amelynek legalább látszólag helye van egy európai demokrácia díszletei között. Apjával ellentétben nem vállal közösséget a nácikkal kollaboráló Pétain marsall mai híveivel, bár elemzők szerint pártja ennek ellenére ugyanolyan veszélyt jelent a demokráciára, mint korábban.
Itthon a jobboldal még a látszatra sem ad. Úgy gondolja, kétharmados törvényhozási többsége birtokában nincs rá szüksége. Arról az úgynevezett "mérsékelt" jobboldali pártról van szó, amely a Jobbik önállósodása ellenére, az "egy a tábor, egy a zászló" jelszavának jegyében sikeresen megvalósította a szélsőjobboldali szavazók integrációját, a választóvonal eltörlését a nyugati típusú konzervatívok és az ordas eszmék hívei között. Egy szoboravatás a Fidesz elnökének nemrég arra adott alkalmat, hogy az első világháborút követő Bethlen-korszakot állítsa a nemzet elé példaként.
Nyilván beleértve a modern kori Európa első zsidótörvényét, a Teleki Pál által jegyzett gyalázatos numerus clausust, és a nevezetes "konszolidáció" ellenére hazánkban fennálló hihetetlen szociális egyenlőtlenségeket, amelyeknek egyébként napjainkban ismét tanúi lehetünk. Minő véletlen, hogy szinte ugyanaznap egy vidéki városban éppen gróf dr. Bethlen István, a Páneurópai Unió elnöke, bizonygatta nyilvánosan: "a legjobb kezekben" van az ország vezetése.
Felhívnám gróf úr figyelmét, hogy 2010-ben még a Fideszre szavazók sem az arisztokrácia és az "úri középosztály" újbóli tündöklésére adták voksaikat. Ha az általa favorizált párt világos, és később számon kérhető programmal nyert volna, természetesen mást mondanék. Orbán Viktor azonban ódzkodott attól, hogy a választási kampányban programmal hozakodjon elő, még a nyilvános tévévita lehetőségétől is gyáván megfutamodott. Sem a parttalan ígérgetés, sem a "centrális erőtér" meglebegtetése nem számít programnak.
Így történhetett, hogy három és fél éve a gyanútlan választók tulajdonképpen egy biankó csekket töltöttek ki a jelenlegi kormányfő számára. Ma már tudjuk, hogy kizárólag hatalompolitikai koncepcióval rendelkezett, a gazdaságot illető karakteres elképzeléseket már akkor sem tulajdoníthattunk neki. A magyar társadalom józan többsége elképedve nézi, amint Orbán rehabilitálni, s újból megvalósítani igyekszik a két világháború köztiidőszak politikai rendszerét.
Hűbéri láncolatot épít ki, s már az általános iskolákban ideológiai agymosásra törekszik. Mindeközben olyan legitimációs deficitet halmozott fel, hogy bukásának csupán a módja kérdéses. Nincs az a Békemenet, amellyel hatalmát stabilizálni tudná.
