Publicisztika;kampányfinanszírozás;

- Kamupártok közpénzek milliárdjait nyúlhatják le

A Political Capital és a Transparency International Magyarország a választási kampány finanszírozásának szabályozásában súlyos kockázatot lát, ezért törvénymódosítást kezdeményeznek. 

A két szervezet szerint a minden előzetes szakmai egyeztetés nélkül elfogadott kampányfinanszírozási törvény szinte felhív kamupártok alapítására, emiatt közpénzek milliárdjai folyhatnak el feleslegesen.

A korábbinál jóval könnyebben teljesíthetők a képviselőjelölt-állítás feltételei, hiszen 27 egyéni jelölt elindításával, azaz 13500 aláírás összegyűjtésével már országos lista állítható. Akár egy baráti társaságnak is megéri pártot alapítani, máris hozzájuthatnak a központi kampánytámogatás százmillióihoz. Az egyéni jelölteknek járó szerényebb, fejenként egymillió forintot kitevő támogatással ugyan tételesen el kell számolni, a pártlista-támogatásról viszont elegendő fiktív számlákat szerezni. Ha egy ilyen kamuformáció 106 jelöltet is el tud indítani, máris 597 millió forint folyhat a zsebébe akkor is, ha nincsenek komoly politikai ambíciói.  

A Political Capital és a Transparency International Magyarország szerint a törvény legproblematikusabb pontjai: míg az egyéni képviselőjelölteknek kincstári kártyán utalják majd át az egymillió forintos állami kampánytámogatást, az országos listát állító pártok készpénzben kapják a központi támogatást. Ennek összege, egyéni jelöltjeik számától függően, minimum  149,25 millió forint, ami  597 millió forintra tornázható fel.

Míg a törvény az egyéni képviselőjelöltek kampányköltéseinek elszámolását részletesen szabályozza, a jóval több pénzhez jutó pártokat nem kötelezi kampányköltéseik tételes bevallására. A pártok semmit nem kockáztatnak. Míg az egyéni képviselőjelölteknek vissza kell fizetniük az állami kampánytámogatást, ha a voksok két százalékát sem szerzik meg, addig a pártok több százmillió forintos támogatása akkor sem vész el, ha egyetlen szavazat sem érkezik a listájukra.

 A megoldást abban látják, hogy a törvényt úgy kell módosítani, hogy a pártoknak ugyanolyan szigorúan kelljen elszámolniuk a nekik fizetett közpénzekkel, mint az egyéni képviselőjelölteknek a kincstártól kapott kampánytámogatással. Ezért a törvénynek rendelkeznie kell arról, hogy a pártok kincstári kártyán kapják meg a központi kampánytámogatást, a pártok az egyéni képviselőjelöltekhez hasonlóan, csak a kincstári kártyán költhessék el az állami kampánytámogatást, a pártok az egyéni képviselőjelöltek kampányköltéseire vonatkozó szigorral számoljanak el kampányköltéseikről; a pártok, és ha a választáson nem szerzik meg a szavazatok legalább egy százalékát, a teljes központi kampánytámogatást legyenek kötelesek visszafizetni (a minimálisan szükséges szavazatarányt az egyéni jelöltek esetében is 1%-ra kell leszállítani).

 A Political Capital és a Transparency International Magyarország hangsúlyozza: csak a törvény javasolt módosításával előzhető meg, hogy a kampánytámogatás reményében induló kamupártokhoz vándoroljon több milliárd forint közpénz.

 

Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat gyanújával rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az Abasáron házaló kereskedők által árusított házi víztisztító berendezések miatt Horváth László kormánymegbízott, a Heves Megyei Védelmi Bizottság elnöke - közölte a megyei kormányhivatal kormánymegbízotti kabinetjének kommunikációs munkatársa kedden az MTI-vel.