A Poligamy a Madách Színházban izgalmas cím, azt sejteti, hogy nagy kihágásokat látunk majd a színpadon, félrelép fű, fa, virág, ezt kíván meg, azt kíván meg, és ebből aztán lesz temérdek bonyodalom, legalább annyi, mint egy becsületes francia bohózatban.
Aztán majd valahogy kigabalyodnak a szálak, és egymásból az emberek, vagy éppen marad a felfordulás a köbön. Például a Centrál Színházban látható lehengerlően szórakoztató Francia rúdugrás című Mohácsi István által írt, és rendezett komédia vérbeli taglalása a jól is, rosszul is eső poligámiának.
A Poligamy-ban viszont nincs poligámia. Adott egy férfi, András, aki vagy öt éve jár egy nővel, akit szeret, de azért tán már nem úgy istenigazából, miközben a nő őt körülrajongja.
És amikor összeköltöznek benne, no meg azért a szüleiben is, fölmerül, hogy hát csak jó lenne összeházasodni, gyerek sem ártana.
Ettől a mi főhősünk rendesen berosál, túl nagy kötöttség ez neki, hablatyol, hárít, menekül. És egyszerre csak egy másik nőt talál az ágyában, aki azt állítja magáról, hogy ő Lilla, aztán ő is eltűnik és jön egy újabb meg megint újabb nő, és ugyanazt a nótát fújja.
Szürreálisba fordul a történet, a hapsi nem tudja, hogy totálisan becsavarodott-e, majd végül persze visszakapja a valódi Lilláját, és innentől kezdve ásó, kapa, nagyharang.
Évekkel ezelőtt Orosz Dénes ebből a témából már filmet készített, most ennek alapján írt musicalt Bolba Tamás zeneszerző, Galambos Attila, Szente Vajk a dalszövegeket, a szövegkönyvet jegyzik, az utóbbi létrehozásába betársult hozzájuk Szirtes Tamás, rendező.
Őt leszámítva, ez az alkotóstáb jegyezte a Csoportterápia című musicalt, ami hat színésznek remek játéklehetőséget adva, könnyedén, szórakoztatatóan, de mégiscsak beszél arról, hogy mindenki lelke mélyén elképesztő dolgok rejtőznek, és, ha ezek még felszínre is kerülnek, igencsak felbolydulhat a méhkas.
Mindehhez néhány slágergyanús dal is társul, abszolút megérdemelten örömteli a siker. A Poligamyt, bár bonyolultabb, több szereplővel dolgozik, nem érzem ennyire jónak.
Nem nagyon vannak igazi szituációk, mert az újabb és újabb nőkkel nem történik semmi, kicsit mórikálják magukat András előtt, de mindegyiknek kapásból van valami stikkje, flúgos, túl buta, túl szexmániás, vagy éppen otromba satrafa, így esélyük sincs, hogy András beléjük zúgjon, vagy legalább megperzselődjön, hiszen ettől lenne izgalmas a sztori.
E nélkül ugyanis nincs a darabnak tétje, nincsenek valódi szituációk.A jó öreg Neil Simon tudta ezt, amikor például Az utolsó hősszerelmest írta, abban három nő jön egymás után egy pasihoz, de veszettül karakteresek ám, mindegyikükben legalább annyi a vonzó tulajdonság, mint a taszító, így ott az izgalmas libikóka játék, hogy mi lesz ebből.
Itt meg a második nő után abszolút le mertem volna fogadni, hogy egyikből se lesz semmi, és a végén visszatér az eredeti, így aztán nem rágtam le a tíz körmömet.
Ami a színpadon történik, amúgy abszolút profin kivitelezett. Nagy Sándor idegesen is sármos Andrásáról hihető, hogy bomlanak utána a nők. Egyaránt jól játszik, énekel, ahogy a fő Lillát alakító Balla Eszter is.
Szimpatikusak, szerethetőek, lehet nekik drukkolni. Az ál Lillák, Trecskó Zsófia, Molnár Gyöngyi, Kiss Ramóna, Bartha Alexandra, Sári Éva, Lapis Erika, erőteljes túlzásokba bocsátkoznak, így viccesek, de nem mutatják be a női nem ezer arcát.
Amúgy az olyan szakállas viccektől, mint amilyen például a "nem ismerem a női nemet, én meg a női igent nem ismerem", esetleg jó lenne tartózkodni.
A főhősöknek barátaik is vannak. Kornél, Szente Vajk impulzív megformálásában felpörgetett, balfék módjára is segítőkész, Adél, Oroszlán Szonja hiteles alakításában kimértebb, megfontoltabb pszichológus, de aztán persze ők is egymásra találnak, és részesei lesznek a kissé fanyar, de azért totálisan boldogságtól kicsattanó végkifejletnek.
Feke Pál és Várady Viktória nyársat nyelt szülőket domborítanak. Bolba Tamás zenéjének vannak érdes, már-már kemény részei, nem feltétlenül azt a jól bevált szisztémát követi, hogy legyen mindenkinek egy-két hű, de hálás dala.
Szlávik István iroda és lakás díszlete, Fekete Mónika a főhősökre adott jelmezei azt sugallják, hogy ez a történet bármelyikünkkel megeshet, nincs szükség hozzá se különleges egzisztenciára, se különleges tulajdonságokra.
Összességében kellemes szórakozás az előadás, ha nem is fene nagy durranás.