A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium annak rendje és módja szerint kiadta a jelentést: az ünnepségeken "rendkívüli esemény, rendbontás nem történt." Voltaképpen igazuk van. Már semmi rendkívüli nincs abban, hogy külön-külön járunk ünnepelni. Van kormánypárti "Ünnep 1." és ellenzéki "Ünnep 2.". Most nem a demokratikus ellenzék rendezvényéről, az "Ünnep 2."-ről szeretnék írni, megteszik ezt éppen elegen. A kaloda, amibe a monolit világra vágyó Fidesz belekényszeríti a többpárti demokrácia eredendő pluralizmusát, szorít is, fáj is, és igencsak nehéz megtalálni a szabaduláshoz szükséges kulcsot. Civil barátaimmal szinte csak arról folyik köztünk a szó, mi történt és mi nem történt a Műegyetemnél. Még a végén úgy teszünk, mintha meg sem hallottuk volna "Ünnep 1." üzenetét, pedig az onnan hallatszó vezényszavak éppen hadszíntérré teszik az országot.
Tényleg nem történt "rendbontás" a Hősök terén? Nem, amennyiben nem tekintjük a szó mélyebb értelmében sem "rendbontásnak" a demokratikus kultúra alapvető rendszabályainak kivégzését. Nem, amennyiben a nyilvános hadüzenet szerintünk nem zilálja szét egy társadalom, egy nemzet rendezett és normális együttélését. Mert ez történt. Volt persze nagy készülődés, hogy a rendbontás "csak" ennyiből álljon. A Békemenet első sorában ugyan változatlanul ott menetelt az a Bayer Zsolt, aki igazi békegalambként már álmodozott az orgoványi erdőről vagy a cigányság jelentős részének, mint állatnak az eltüntetéséről, de például félmeztelen nők tényleg nem zaklatták a menetet.
Bencsik András még idejekorán figyelmeztette elvbarátait, hogy akár ilyesmivel is provokálhatják őket: "Lehetséges, hogy félmeztelen nők fognak ugrálni", akiket a leleplezés (és talán az utólagos nézegetés) érdekében tanácsa szerint gyorsan le kell fényképezni. De pucér feministák ezúttal nem intéztek orvtámadást a Békemenet férfiúi erényei ellen, így a készenlétbe állított mobiltelefonok legfeljebb az ünnepi molinót fotózhatták. Csak az lehetett kínos, ha valakinek a lencséjébe csupán a felirat egy része fért be, és így azt dokumentálhatta, hogy a menet az "agresszív fél" felirattal jellemzi önmagát.
Nem szívesen tréfálkozom rajtuk, hiszen a békemenetelők többsége nyilván békés, normális ember. Szoronganak és reménykednek, mint mindenki, csak ők onnan várnak segítséget és támaszt, ahonnan ezt a legharciasabban ígérik nekik. Jelképük az a miskolci kórházigazgató, akit Orbán parancsára - joggal vagy jogtalanul - először meghurcoltak, majd hosszú vizsgálat után rehabilitáltak, és a sajtóhírek szerint hálás szívvel ott gyalogolt a menetben. Tudja, kitől kell félni, és kitől kell megbocsátást remélni.
A Békemenetet a miniszterelnök egyenruhás katonák karéjában fogadta. Akár Latin-Amerikában. Vagy mint itthon, katonai díszszemlén. Csakhogy ez állítólag civil ünnepség volt, ahol félreérthetetlenné tették: itt nem a miniszterelnök, hanem a pártvezér szól, aki éppen most kiáltja ki ellenségnek politikai riválisait. A katonák mégsem véletlenül álltak ott. A beszéd célja az volt, hogy civil híveiből is katonákat faragjon. Mert ez a harc lesz a végső. Most kell leszámolniuk mindenkivel, aki ellenük van. És igen sokan vannak ellenük: az ellenzék, a külső hatalmak, valamint a pokol ördögei. Történelmünk sem áll másból, mint hogy a "kommunisták" folyton az idegen ellenség kezére játsszák az országot. A "kommunisták" már nem is csak a baloldal, hanem az egész demokratikus ellenzék fedőneve, ott a húszévesek is kommunisták, az egykori rendszerellenes ellenzék is kommunista. A "kommunisták" sötét ármányán még maga Orbán is csak utólag lát át. Már 1989-ben is át volt rázva a Békemenet. Illetve a nemzet, de a kettő ugyanaz.
"Nem tudtuk, hogy a múlt emberei már szervezkednek", újra összeesküdnek - na, kivel? - a külső ellenséggel. És a sátánfajzatok most is "szervezkednek, fenekednek, hamisítanak", ellenfeleinkkel szűrik össze a levet. De mielőtt a jámbor békemenetelők azt hinnék, hogy eszerint szervezkedni bűn, kiderült, hogy nekik is pont ezt kell majd csinálniuk, csak nekik szabad: "szerveződjetek, jelentkezzetek és csatlakozzatok!" "Hadrendbe kell állítani csapatainkat." Kívül is, belül is ellenség van, totális háború kell tehát. "Nem engedjük, hogy ismét elvegyék a nyugdíjat" (a bányászoktól, rendőröktől, rokkantaktól, magánnyugdíj-pénztártagoktól már elvették, de az más), "és a fizetést" (erről is tudnának mesélni a megadóztatott minimálbéresek, a csökkentett bérű közmunkások és a kirúgottak). A háborúban mindenkire szükség van, jöjjenek "az orvosok, pedagógusok, hentesek, virágárusok" stb. Főleg talán a hentesek. Bárddal. A trafikosokat, az újsütetű földbérlőket mégsem illett felsorolni.
A szerepzavar teljes. A kormányfő akarja megdönteni az ellenzéket. Nem fordítva szokás? Dehogyisnem. De ez Orbán Viktor legtesthezállóbb szerepe: ő az ellenzék ellenzéke. Egyszerre király és trónkövetelő, várúr és várostromló. Álmában két macska volt és játszott egymással. Dehogy egymással! Velünk. Már ha vállaljuk az egér szerepét, és csak cincogunk, cincogunk, egymásnak, egymásról.
