ÁSZ;költségvetés;Varga Mihály;Országgyűlés;Költségvetési Tanács;

FOTÓ: BIELIK ISTVÁN/NÉPSZAVA

- MSZP: az elszegényedés költségvetése készül

A 2014-es költségvetés az emberek mindennapi életét megkönnyítő költségvetés, amelynek tervezéskor a kormány fő szempontja a pénzügyi stabilitás megőrzése és a családok terheinek csökkentése volt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a költségvetés parlamenti vitáját indító expozéjában csütörtökön. MSZP: szerint jó, ha májusig kitart a költségvetés, ám az új kormánynak módosítania kell majd.

Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány gazdaságpolitikai alapelvei változatlanok, ezért a gazdasági élet szereplőinek nem kell adó- vagy járulékemelésre készülniük; a kormányváltás óta jellemző fegyelmezett és felelős gazdálkodás folytatódik. 

A kormány a költségvetés tervezésekor 2,9 százalékos európai uniós módszertan szerinti hiánnyal, 2,4 százalékos inflációval, valamint 2 százalékos gazdasági növekedéssel számolt - ismertette a nemzetgazdasági miniszter.

A költségvetés 220 milliárd forintos biztonsági tartalékot is tartalmaz az előre nem látható kiadásokra. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a kiterjesztett családi adókedvezmény 260-270 ezer család jövedelmi helyzetét javítja.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: a KT a 2014-es költségvetési törvényjavaslatot hitelesnek és végrehajthatónak ítélte meg, de felhívta a figyelmet a költségvetés egyes bevételi és kiadási tételeinek az államháztartási egyenleget esetlegesen negatívan érintő kockázataira.

A kormány mind a várható makrogazdasági folyamatok, mind a költségvetési bevételek és kiadások tekintetében kockázatelemzést végzett, és úgy ítélte meg, hogy a képzett tartalékok elegendő mértékűek az esetleges negatív hatások kezelésére - ismertette Varga Mihály.

Az ÁSZ - amely számos pozitív megállapítást tett a költségvetési törvényjavaslatra - csak néhány pontot érintően fogalmazott meg kifogásokat - jelezte Varga Mihály. Azt mondta, az ÁSZ által megfogalmazott, a költségvetési tervezést érintő jobbító szándékú javaslatokat a kormány megfontolja, és a közeljövőben érvényesíteni kívánja.

ÁSZ: a javaslat megfelel a jogszabályi előírásoknak

A 2014. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat megfelel az alaptörvénynek és a stabilitási törvénynek, az államadósság-szabálynak, valamint az államháztartásról szóló jogszabályok előírásainak, a jogszabályoknak megfelelően rendelkezik a tartalékokról is - összegezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapítását a büdzséjavaslatról annak csütörtöki általános vitájában Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke a parlamentben.

Az ÁSZ úgy értékeli, hogy a jövő évi hiánycél tartható, bár kockázatokkal számolni kell. Ilyen a vártnál esetlegesen alacsonyabb fogyasztói áremelkedési ütem, az önkormányzati szektor hiányának és adósságának, illetve az egyéb kormányzati szervek adósságának kedvezőtlen alakulása.

Warvasovszky Tihamér jelentős előrelépésnek nevezte a korábbi évekhez képest, hogy a 2014-es törvényjavaslat nem tartalmaz az ÁSZ módszertana szerint "nem megalapozottnak" minősülő előirányzatot.

Az adóbevételeknél összességében alig több mint 2 százaléknyi kockázatot jelzett a számvevőszék, a költségvetés meghatározó közvetlen kiadási előirányzatainak pedig csaknem teljes egészét megalapozottnak minősítette - ismertette az alelnök. Elmondta: a hiánycél tartása szempontjából kockázatot jelenthet, hogy a tervezett kiadási főösszeg több mint fele úgynevezett felülről nyitott kiadási előirányzat.

A kormány kész segíteni a devizahiteleseknek

A nemzetgazdasági miniszter felidézte: a kormány arra kérte a bankokat, hogy 2013. november 1-jéig módosítsák a szerződéseket, és tegyenek lépéseket a törlesztőrészletek csökkentése érdekében. 

Az eddig megtett lépések már 350 ezer adósnak nyújtottak jelentős segítséget: a kedvezményes végtörlesztés lehetőségével 170 ezer adós élt, az árfolyamgátba további 170 ezren léptek be, valamint a Nemzeti Eszközkezelőnek is már 11 500 ingatlant ajánlottak fel - emelte ki Varga Mihály, hozzátéve ugyanakkor, hogy vannak, akik eddig nem tudták kihasználni a mentőprogramok nyújtotta lehetőségeket.

KT: feszített a 2014. évre vonatkozó javaslat

A Költségvetési Tanács (KT) szerint a növekedés lehetséges felső határán mozgó gazdasági teljesítményekre épített, 2014. évi költségvetési javaslat feszített, gazdasági fordulatra épített, erősen kitett a nemzetközi gazdaságban bekövetkező, nem várt eseményeknek - ismertette a KT álláspontját Kovács Árpád, a tanács elnöke csütörtökön a parlamentben a büdzséjavaslat általános vitájában.

Hozzátette: ezt ellensúlyozhatja a Növekedési Hitelprogram teljes kihasználása révén keletkező kedvező pótlólagos költségvetési hatás, ami hosszabb távra kihatva a növekedés két, két és fél százalékot meghaladó, érdemi fennmaradását segítheti.

Kovács Árpád jelezte, a tanács megalapozva látja a kormány által várt 2 százalékos gazdasági növekedést.

A hiánycél bár teljesíthető, de továbbra is "plafon közeli"; az adósságmutató tervezett javulása is csekély - folytatta az elnök. Elmondta, a KT túlzottan optimistának lát több bevételi előirányzatot, különösen az áfáét és a frekvenciaértékesítését. E kettő együttes hatása - a tervezéskori feltételek kedvezőtlenebb alakulása esetén - korrekciót igénylő hiánynövekedést is okozhat, ha a költségvetés megfelelő tartalékokkal nem rendelkezik - mutatott rá Kovács Árpád, aki elmondta azt is: a kormány azt közölte a tanáccsal, hogy megítélése szerint a tartalékok elegendő mértékűek az esetleges negatív hatások kezelésére, jelentősebb bevétel-elmaradás, vagy kiadás-túlteljesülés esetén is tartható a 2014. évi hiánycél.

MSZP: megalapozatlan és a gazdagoknak kedvez a javaslat

Józsa István, a szocialisták vezérszónoka a büdzsé csütörtöki általános parlamenti vitájában azt mondta: a kormány növekedési várakozása tavaly sem teljesült, idén sem fog, és a jövőre várt 2 százalékos GDP-növekedés sem megalapozott.

Az Orbán-kormány 2010-ben növekvő gazdaságot vett át, ám a gazdaság fejlődése szempontjából az azóta eltelt három év kimaradt, a beruházási ráta folyamatosan csökken, és már 25 százalékkal kisebb az öt évvel ezelőttinél - mondta.

Az MSZP-s politikus szerint jó, ha májusig kitart a költségvetés, ám az új kormánynak biztosan módosítania kell majd.

Az Orbán-kormány három év alatt 12 új adót vezetett be, negyvenszer emelte az adókat, és csaknem 3000 milliárd forint megszorítást hajtott végre - jelentette ki Józsa István, hozzátéve, ennek csak egy töredékét adja vissza a kiskeresetűekre kiterjesztett családi adókedvezmény, amit a szocialisták már két éve sürgetnek.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szavaira reagálva - miszerint a jövő évi a rezsicsökkentés költségvetése lesz - azt mondta: a költségvetésnek semmi köze a rezsicsökkentéshez, szinte meg sem jelenik benne.

Bírálta, hogy a kormány az adótörvények előtt terjesztette be a költségvetést, és megemlítette: kockázatokat lát az Állami Számvevőszék is, amely csak a tervezett bevételek 52 százalékát tartja megalapozottnak. Véleménye szerint kockázatos az inflációs becslés is, amivel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugdíjasok fogyasztói kosara az inflációt meghaladó mértékben drágul.

Józsa István szólt arról is, hogy a kormány 2010 óta "módszeresen rontja" a forint árfolyamát, ami mindenkit szegényebbé tesz.

Az MSZP vezérszónoka szerint a költségvetési javaslat csak a gazdagoknak kedvez, ezért vissza kellene vonni.

Gúr Nándor MSZP-alelnök azt mondta: a 2014-es a stadionépítések és a további elszegényedés költségvetése lesz.

Szavai szerint a kormány három éve növeli a társadalmi, jövedelmi különbségeket, recesszióba taszította a gazdaságot, miközben romlott a foglalkoztatottsági helyzet, az emberek többet dolgoznak kevesebb bérért.

Burány Sándor, az MSZP harmadik vezérszónoka arról beszélt: a költségvetésben nincs szó gazdaságélénkítésről, munkahelyteremtésről és a szegénység elleni küzdelemről.

Kiemelte, hogy a versenyszférában idén is csökkent a foglalkoztatottak száma, a gazdaság teljesítménye pedig 2014-re jó eséllyel is csak a 2010-es szintet éri el. Szólt arról is, hogy a minimálbér vásárlóértéke csökkent a kormányváltás óta.

Véleménye szerint a költségvetési javaslat a felső tízezer és a "fideszes haverok" érdekeit szolgálja, ezért a 2014-ben megalakuló új kormánynak a büdzsét és az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját is el kell vetnie.

Tovább csökkent a születések száma. Az év első 8 hónapjában 3,5 százalékkal született kevesebb gyerek, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ha ez így folytatódik, akkor megdőlhet a 2011-es év negatív rekordja. Akkor csupán 88 ezer gyermek született - írja közleményében Bangóné Borbély Ildikó.