Hogy tényleg a magyar Tarantino lenne-e az elsőfilmes Bodzsár Márk, mint ahogyan ez elterjedt internet-szerte, az nehezen hihető egyelőre első filmje, az Isteni műszak alapján. Tarantino megújított és saját képére formált egy műfajt, a mi esetünkben erről szó sincsen: az Isteni műszak egyelőre csak félig váltotta be egy már ismert műfaj, a fekete komédia ígéretét. De amit bevált, az biztató, a feketesége is, a humora is határozott tehetségről tanúskodik.
A film halállal üzletelő mentőkről szól, akik egy temetkezési vállalkozónak tesznek jól megfizetett szolgálatokat azzal, hogy elmulasztják életben tartani a menthetetlen betegeket. A film főhőse, a dél-szláv háborúból átmenekült Milán kezdeti kétségei ellenére jó pénzért beáll közéjük, hogy a Szarajevóban rekedt bosnyák szerelmét maga után tudja hozatni Magyarországra.
Bodzsár Márk maga írta a forgatókönyvet is, filmje már a Filmalap fejlesztési és támogatási rendszerében készült. A végeredmény furcsasága az a kettősség, hogy míg határozottan bátor a témaválasztása és rendezőjének erős érzéke van az abszurdba hajló black comedy nagyon érzékeny stílusának megteremtéséhez, egy-egy érthetetlenül mesterkélt figura, ritmustalanul elhúzott jelenet elerőtleníti a hatást.
Ilyen pepecselően ritmustalan az egyébként hibátlan Lázár Kati és Jordán Adél epizódja, illetve zavarba ejtően túljátszott figura a temetkezési vállalkozó, akit Zsótér Sándor teátrálitása üt agyon. A kétszer is képbe hozott aluljáróbéli narkós leányzót szintén kínosan túladagolt formában kapjuk.
Remekbe sikerült, életteli jelenet viszont Nagy Zsolté, a börtönben fenyegetődő újnáci hőzöngő szerepében. Egyfajta érzelmi hullámvasút jön létre a nézőben attól, hogy jól eltalált, remekbe sikerült fekete humorú jeleneteket váltanak ellaposodó megoldások.
S bár a végére megzakkant mentőautósofőr (Keresztes Tamás) nindzsa kardja, mint egy Csehov-féle fegyver, mindvégig ott fityeg a mentőkocsiban, mégis meglepő, hogy erre a kellékre bízza Bodzsár a történet végkifejletét. A film a vége felé jó ritmusban vált át abszurdba, de végül a mégsem sikerül meggyőzően elvarrni a vadul véres fordulatot vett történet szálait.
Talán a magyar film egy reményteli új hősét ismertük meg az Isteni műszak főszerepében: a színpadon sikeres Ötvös András rokonszenvesen hozza elénk a sötét üzlet miatt állandó kétségek között gyötrődő Milánt. Mutatós, jó kiállású figurájában megérezni a kényszerhelyzetbe szorult ember végzetét, még a humoros helyzetekben is.
A film fénylő csillaga Rába Roland a mentőorvos szerepében. Izgalmas figura, aki mindent tud az életről és halálról, viseli a tapasztalatai súlyát, de elég a bölcs és elég cinikus is ahhoz, hogy kialakítsa a maga nézetét, hogy kit engedjen tovább, s kire húzzák rá inkább a halottas zsák cipzárját.
Az eutanázia komoly kérdése ma az emberiségnek. Bodzsár Márk fekete komédiájában elhangzik néhány jól megformált nézet is róla, de a film nem erről szól. Inkább arról, hogy jól felépített szituációkban, ütősre írt párbeszédekben milyen fékezhetetlen humor tud rejleni a legkomolyabb témák mélyén is. (Isteni műszak ***)
Hollywood két akciófilmes ikonja, Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger a főszereplője a Szupercella című nagyszabású mozinak. Mikael Hafström rendezésében nincsenek filmtechnikai őrült látványosságok, inkább a gondolkodásbeli rátermettségnek, a testi-szellemi ügyességnek ad teret a sztori.
Bizony, ide jutottunk: Rambo és Terminátor a fejét használja. Persze azért fizikailag is helyt kell állniuk. A sztori szerint Stallone hivatásos börtönszökevény, aki jó pénzért és szakmai hiúságból a világ legbiztosabb börtönébe is bezáratja magát. Csakhogy hamar kiderül, hogy csapdába került, egy életre a sitten akarják tartani.
A világ legveszedelmesebb bűnözőit fogva tartó, futurisztikus helyen összetalálkozik Schwarzeneggerrel, akivel elkezdenek gondolkodni és terveket szőni a szökésről.
Magas vérnyomás nem akadály, ha valaki rajongója az akcióthrillereknek. Vannak meglepő fordulatok, elképesztő ötletek, de alapvetően old timer ritmusban és adagolásban történnek az események.
Bár nem is lehet mindig kristálytisztán átlátni a ravaszdi tervet, de az izgalom biztosított. Valójában azonban a két nagy öreg játéka az igazán szórakoztató. Különösen Swarzi mutat határozott fejlődést, a mosolya ezer ráncú lett, de kimondottan érlelődtek a színészi eszközei. Sokszínű alakítással lep meg. (Szupercella ***)
