Konferencia, szoboravatás, történészvita: Bethlen István, a húszas évek miniszterelnöke a közélet fontos szereplőjévé vált. Civilben legfeljebb a történelem tanárságig vittem, nem vagyok tudós történész, nem tisztem értékelni a konzervatív politikus nagyon is ellentmondásos életútját. Az viszont politikusként és civilként is egyre jobban izgat: miért épp Bethlen? Miért ő került most a kormány képzeletbeli panteonjának középpontjába?
Ilyenkor sosem arról van szó, kinek, milyen volt a valóságos pályafutása. Földes György kifejezésével élve "minden kurzusnak, minden irányzatnak megvan a maga emlékezetpolitikája". Mindenki megkeresi a maga történelmi példaképeit, őseit, és ha ez nem önkényesen és más hagyományokat eltaposva történik, rendjén is van. Legfeljebb jellemző, ki hová nyúl alkalmas családfáért.
A Fidesz "apavágyát" az is erősítette, hogy számos ideológiai pálfordulásuk után nagy szükségük volt valamilyen támaszra, gyökérzetre. Ez indokolta a KDNP-vel kötött érdekházasságot is. Mint amikor az újgazdagok beházasodnak egy patinás nevű, ámde nincstelen arisztokrata családba. A Fidesz ezzel próbálta igazolni: valódi hajlamai mindig is a keresztény, nemzeti (valójában álkeresztény és álnemzeti) identitáshoz vonzották. De a beházasodás kevés volt. Pedigrés ősök is kellettek. Ott volt persze az egyszer már körbehurcolt szentkorona, ám István túl távoli, és a koronás szentekkel mégiscsak nehéz örökbe fogadtatni magunkat. Károlyival szembeállítva Tisza István se rossz, de egy lelőtt és nem túl népszerű példakép mégsem az igazi. Maradt tehát a Horthy-korszak reneszánsza, hiszen Horthy igazán sokáig regnált, és kurzusa idejéből sok "aprószentet" is fel lehetett sorakoztatni: Wass Albertet, Nyírő Józsefet, Tormay Cecilt. De még így sem klappolt minden. Horthy és az új kötelező szerzők nyíltan antiszemiták, és ez kissé kínos. Ráadásul az MTA történész-bizottsága Tormay Cecilt alkalmatlannak találta arra, hogy utcanév-tábla örökítse meg. Mi van, ha valaki rákérdez Horthyra, és a bizottság őt is felelősnek találja a vonatkozó törvény szövegéhez híven "önkényuralmi rendszer megalapozásában"? A történelem útvesztőiben még a fideszes önkormányzatok is bizonytalanul tévelyegtek. Van olyan nagyközség, ahol az új szelekhez igazodva az egyik teret Horthy Miklósról nevezték el, csakhogy oda máig a Május 1. útról lehet eljutni…
Megszületett tehát a döntés: Horthy-korszak igen, de miután a legtöbb magyar családban gyászolnak valakit, aki odaveszett a Don-kanyarban vagy egy koncentrációs táborban, Horthy helyett inkább a mérsékeltebb, a háborút ellenző Bethlen. A fő ok azonban nem a történelmi finnyásság. Orbán retorikájában egy másik fordulat is történt. Bejelentette: mégsem volt forradalom 2010-ben. Úr Isten! Lehet, hogy akkor a Nemzeti Együttműködésről szóló nyilatkozatot is vissza kell vonni? Szinte látom, hogy a Békemenetben menetelők lépésre emelt lába megáll a levegőben. Nem vagyunk már fülkeforradalmárok? Pedig Bethlen "újratöltése" azt bizonyítja: nekik is tudomásul kell venniük a forradalom visszavételét. Hiszen közeleg a választás. Forradalmat hirdetni, bármily sajnálatos, csak a fennálló rezsim ellen lehet. Így aztán 2014-ben már szó sem eshet semmiféle revolúcióról. Tessék levenni a francia forradalomból ismert frígiai sapkákat! Jön a konszolidált polgári kalap.
Orbán, a fülkeforradalom vezére, most a csendet-rendet hozó, konszolidáló államférfiú jelmezét keresi. Kádárt mégsem választhatja. Így a szekrényben legközelebb eső Bethlen itt hagyott ruháihoz nyúl. Hiszen mintha egyre többeknek kezdene elege lenni az örökös felfordulásból, az egész világ elleni harcból, a hivatalok, iskolák zaklatott működésképtelenségéből. A rendszer marad, de nyugi lesz! - hirdeti Bethlen hangján Orbán.
Ezért avatja ő a Bethlen-szobrot, ezért nyitja személyesen Kövér a Bethlen-konferenciát. Ezért aktualizál beszédében Orbán átlátszóan. Épp, hogy magára nem mutat: "tudták: akinek sikerül megszereznie Bethlen támogatását, annak nyert ügye van". "Bethlen mindent elutasított, ami szemben állt Magyarország keresztény hagyományaival". "Nem volt szüksége importált világnézetek szolgai követésére." "A felvett hitelt nem jóléti intézkedésekre, hanem fejlesztésre fordította." "Egy évtized alatt az ország újra talpra állt." (Értsd: legalább ennyire Orbánnak is szüksége van. Megmondta már az egymillió új munkahely ígéreténél is.) Végül kivágja a rezet: "Magyarország élére a gyengék, az álmodozók, a kalandorok és kollaboránsok után végre újra egy megfontolt reálpolitikus lépett." Na kire gondolok? - kacsinthatott össze hallgatóságával. Tiszta szerencse, hogy nem ismételte meg a Bethlen-Peyer paktum egyik ajánlatát: a baloldal visszakaphatja jogai egy részét, többek között azzal a feltétellel, hogy nem szövetkezik a liberális-demokratikus polgári ellenzékkel.
De Orbánnak tudnia kell: a konszolidálhatatlant nem lehet konszolidálni. Bethlent, aki igazán képességes politikus volt, 1931-ben elmosta az államcsőd.
Kedves civilek, megvárjuk?
