Országgyűlés;meghallgatások;Portik-Laborc-ügy;

- Portik-Laborc - Véget ért a meghallgatások első köre

Véget ért az Országgyűlés Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságában a meghallgatások első köre - közölte Mile Lajos, a bizottság LMP-s elnöke.

Ismertetése szerint a ténymegállapító albizottság keddi zárt ülésén újabb két embert hallgattak meg. A következő ülést október 30-án ismét a Képviselői Irodaházban tartják majd. A következőkben a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető találkozóit vizsgáló albizottsági meghallgatások magasabb szinteken folytatódnak.
Mile Lajos azt is elmondta, hogy az ügyben illetékes bírótól megkapták az engedélyt, hogy Portik Tamás meghallgatása érdekében felvegyék a kapcsolatot ügyvédjével. Egyelőre viszont arra várnak, hogy az erről szóló hivatalos levelet is megkapják, amely vélhetően a pontos eljárásrendet is tartalmazza.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal április 25-én oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát. Az anonimizált leiratokat feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.
Portik Tamás és Laborc Sándor ellen a hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt indított nyomozást legutóbb november 7-ig hosszabbították meg.

Április 30-án bejelentették, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a Portik-Laborc találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottságot állít fel. A bizottság május 14-én tartott meg alakuló ülését. Eredetileg szeptember 30-ig szólt mandátuma, ezt azonban december 15-ig meghosszabbították.
Kocsis Máté, az albizottság fideszes tagja korábban azt mondta: javaslatot fog tenni arra, hogy az akkori politikai felelősöket - köztük Szilvásy Györgyöt és az akkori miniszterelnököt, Gyurcsány Ferencet is - hallgassák meg. Továbbá azt is kezdeményezi, hogy Gyurcsány Ferenc utódját, Bajnai Gordont is hallgassa meg a testület, mert - mint mondta - Laborc Sándor még az ő miniszterelnöksége idején is munkálkodott.

A ténymegállapító albizottság július 15-ei ülésén döntöttek arról, milyen ütemezésben hallgatják meg az embereket. Mile Lajos akkor azt mondta: első körben a szolgálat munkatársait hallgatják meg és alulról felfelé haladó logika szerint később politikai szereplőket is meghallgathatnak. Hozzátette, hogy Portik Tamást, Laborc Sándort és Szilvásy Györgyöt is meghallgathatja az albizottság.

A pincében terjengő mustgáz okozott rosszullétet kedden a Pest megyei Szigetcsépen, hétfő este Halásztelken történt hasonló eset.