Jó, ha az ember talál valamit. Netán egy kevéske kukoricát. Hát, még ha ez a kukorica nem egy vékányi, hanem picikével több. Mondjuk másfél millió tonna. Vagy kettő. Az se tudja pontosan, aki találta. Ez még csökkent árak mellett is hetven vagy nyolcvan milliárd forint. Magánembernek fölfoghatatlan összeg. De hát hogyan lehet ilyen mennyiségű kukoricát találni? Ehhez sajátos magyar receptre van szükség. A helyzet az, hogy a tavalyi termésnek júniusban messzemenően el kellett (volna) fogynia. Ha számba vesszük vetőmagtól az exporton meg a bioetanolon át, az állatállomány által igényelt havi nagyjából 300 ezer tonnát, akkor itt már éhségében ordít sertés, pulyka meg csirke. Mert ennie nincs mit.
A KSH hivatalos statisztikája szerint 2012-ben hazánkban 4,763 millió tonna takarmánykukorica termett, és a hivatal az adatot eddig nem találta felülvizsgálandónak. A felhasznált hétmillió tonnát meghaladó mennyiségre az sem magyarázat, hogy a 2011-es termésből maradt valamennyi - netán másfél millió tonna - átmenő készlet. És a piac a hiánynak, vagy a szűkösségnek, a betakarítás kezdetén semmiféle jelét nem mutatja. Nincs takarmányhiány az abrakfogyasztó ágazatokban.
Hogy lehet ez? Miféle titkokat lepleznek a gabonaraktárak?
Nem először történik meglepetés a kukoricafronton. Az első Orbán-kormány idején, Torgyán József minisztersége alatt, exportálni akartak egymillió tonna kukoricát, mivel a rendelkezésre álló adatok ilyen fölösleget mutattak. Elnyúlhatott a képe az illetékeseknek, amikor kiderült, hogy egyáltalán nincs árualap az exporthoz. Egy pótkocsinyi se. A mostani szerencsésebb eset: nem hiányzik, hanem többlet van. Hogy az eltérések miként keletkeztek, az több mint törvényszerű. Hozzá kell tenni: a kisebb hiányok, vagy többletek nem okoznak fennakadást, a lecsökkent állatállomány elbírja, a takarmánykeverők meg olykor zsonglőrködnek. Kukorica helyett megteszi a takarmánybúza is - szerintük.
A törvényszerűség a statisztikai adatszolgáltatásban keresendő. A társas gazdaságok kötelezettek az ilyen adatok közlésére, és ritka kivétellel ezek az üzemek mérik is a termést, a szárítójuk működik, tehát a végén szabványos víztartalmú kukorica kerül a silókba, vagy raktárakba. Az egyéni gazdaságokat - őstermelőket, családi gazdaságokat, sőt nagy területet művelő egyéni vállalkozókat - azonban nem kötelezték semmiféle statisztikai adatszolgáltatásra.
Az egyéni gazdaságok művelik (egyelőre?) az ötmillió hektárnyi szántóföldünk felét. A kormány pár év alatt az egyéniek arányát 80 százalékra tervezi növelni, elrekvirálva a termőföldet a kiválóan dolgozó társas gazdaságok alól. Az egyéniek produktumáról reprezentatív fölméréssel próbálnak "statisztikailag" tájékozódni. Körülbelül minden huszadik földművelőről készül adatlap. Már ez is kételyeket ébreszt. Komoly üzemnek kell annak lennie, ahol képesek egy hídmérleget működtetni. Ilyen inkább csak "örökölt" (nagyüzemből szerzett) majorokban látható, és már az is szerencse, ha jó, és mérlegelni képes. Az időnként kötelező hitelesítésről inkább ne is essék szó.
Mit válaszolhat a kérdőív kérdésére a felsorolt bizonytalan körülmények után a földművelő? Mondjuk azt, hogy termett neki ötven pótkocsi tengerije. Mekkora lehet egy pótkocsi? Lehet három, s lehet tíz tonnás. Nagyobbat még száraz földről se egyszerű kivontatni. Aztán mennyi víztartalma lehetett annak a terménynek? Tízszázalékos eltérés se ritka. Szemetesség? Ki tudja. Kézzel már ritkán törik, inkább kombájnolják a kisebb gazdaságok is, ha van szolgáltató.
A kérdés az, hogy ki veszített azon, hogy "megtalált" a hazai feldolgozókat és kereskedőket tömörítő Gabonaszövetség milliónyi tonnaszám bujkáló kukoricát? Elsőnek az, aki nem adta el idejében. A nyáron nyilvánosságra hozták az Egyesült Államokban készült termésbecsléseket, s azóta csökken az ár. Öngól.
A lényeg: még arra a válaszra se lehetne mérget venni, amit a reprezentatív fölmérés során megkap a statisztika. Hát még azokéra, akiket nem is kérdeztek! Nyugodt lelkiismerettel állítható: itt nem statisztikát írnak, hanem saccimetriát. Becslést. Isteni mázli, ha nem tévednek nagyot. Pár százezer tonna állítólag belefér. Ugyanez a helyzet a napraforgóval, kisebb mértékben a búzával, hiszen az egyéni gazdaságoknak csak egészen kis hányada vet kenyérgabonát. Méginkább ez a gyakorlat a zöldségféléknél: a vetőmagok eladásából következtetnek a várható termésmennyiségekre. (Zöldségeket társas gazdaságok alig termesztenek.)
Modern állam - modern statisztika! Sajátos magyar kabaré. Fényes Elek, a magyar statisztika XIX. századi megteremtője forog a sírjában. Nem erről álmodhatott. Így kormányozni nem lehet. És akkor sem lehet, ha ezzel könnyíteni akar a politikai osztály - főként a kistermelőket pátyolgató jobboldal -, az egyéni gazdálkodók "papírmunkáján". Aki jövedelemszerző tevékenységet folytat, az adjon róla számot, mind statisztikailag (miből mennyit sikerült elérni), mind adózásával.
Mert ez a következmény: egy lappangó ágazat működik. Törvényi engedélyekkel, s a titkaiba kevéssé lehet belelátni.
