Monori Sebestyén alkotását Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár, Vécsey László (Fidesz) országgyűlési képviselő, valamint Tantó Csaba polgármester avatta fel. Az ünnepségen részt vett a rendező lánya, Huszárik Kata színész és Sára Sándor filmrendező is.
A Huszárik Zoltán halálának 32. évfordulójára készült szobor felavatása mellett a Kossuth-díjas filmrendező, grafikus nevét viseli ezentúl a település művelődési háza is.
Doncsev András a magyar filmművészet egyik legjelesebb alkotójára emlékezve a hagyományok, az öröklött, megőrzött és átadandó értékek fontosságát hangsúlyozta.
Az államtitkár hozzátette: Huszárik Zoltán a sors kiszemeltje, de a legkevésbé sem a kegyeltje volt, 28 éves koráig járta tehetségéhez méltatlan kálváriáját és - mint fogalmazott - méltósággal várt, ahogy csak a szellemi arisztokraták tudnak.
Vécsey László emlékeztetett arra, hogy Huszárik Zoltán számára fontos volt a szülőföld és a közösségek, amelyeket szolgált. "Amit megtanult, életművével adta tovább" - tette hozzá.
Tantó Csaba polgármester beszédében felidézte Huszárik vágyát, miszerint az ember "egy lábnyomot akar hagyni maga után. Nem többet.”
Az ünnepségen a rendező lánya, Huszárik Kata színésznő felidézte: édesapja, bár fiatalon került el a faluból, mégis úgy tért mindig oda vissza, hogy tudta, itt "házat kiáltva" megállhat. Itt várta őt a szobaablak mögül az utcát kémlelő édesanya és itt várta őt valamilyen egyértelműsége az életnek.
A család nevében a színésznő azt kívánta, hogy az édesapjáról elnevezett művelődési ház váljon kulturális menedékké, s reményét fejezte ki, hogy egyszer talán megvalósulhat majd a Huszárik-emlékház is.
A Monori Sebestyén által készített bronz mellszobor - amely a művelődési ház előtt kapott helyet - a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával készült el.
Huszárik Zoltán 1931. május 14-én született egy domonyi parasztcsaládban, kétéves volt, amikor apja meghalt. Az aszódi gimnáziumban érettségizve sikerrel pályázott a szegedi orvosi karra, a képzőművészeti főiskolára és a színművészeti főiskola filmrendezői szakára; a három hely közül az utóbbit választotta. A kuláktörvény miatt 1952-ben eltávolították a főiskoláról, ezután 1957-ig volt pályamunkás, olajbányász, szülőfalujában földműves, dekoratőr, biztosítási ügynök, szobafestő, művészeti előadó, 1957-től a Hunnia filmgyárban ügyelő. 1959-ben folytathatta tanulmányait a főiskolán, végül 1961-ben szerzett filmrendezői oklevelet.
Pályáját rövidfilmekkel kezdte. Már kisfilmjeiben is feltűnt a sajátosan rá jellemző filmnyelv, közülük az Elégia (1965) nagy sikert aratott. A piacere című rövidfilmje számos nemzetközi fesztiválon kapott díjat. Első játékfilmje a Krúdy Gyula világát szuverén módon, mégis hitelesen bemutató Szindbád (1971). A Csontváryban (1979) Huszárik kivételes érzékkel komponálta eggyé a festőgéniusz és az őt alakító színész sorsát. Huszárik Zoltán 1981. október 14-én hunyt el, munkásságát 1971-ben Balázs Béla-díjjal, 1978-ban érdemes művészi címmel tüntették ki, a Kossuth-díjat 1990-ben posztumusz kapta meg.
