De vajon megbántottuk-e őt, amikor azt kérdeztük tőle, hogy noha 1986 óta nagy gyakorlatra tettünk szert a csodavárásban, de azért akkorára nem, hogy bízni merjünk a brazíliai kijutásban? Ehhez ugyanis hazai környezetben kellene megvernünk azt a holland válogatottat, amely már Budapesten is egy négyest hintett nekünk, minden különösebb megerőltetés nélkül.
Tiszteletlenek voltunk-e, amikor azt állítottuk, hogy - elkerülhetetlennek tetsző - bukásunkért a nálunk papíron gyengébb Romániával szemben elhullajtott négy pontot okoltuk?
Vagy joggal vitattuk-e a szövetségi kapitány védekezését, miszerint ezekért az elvesztegetett pontokért elsősorban a külső körülmények tehetők felelőssé? Budapesten a hiányzó hazai, Bukarestben pedig a velünk szemben roppant ellenséges román közönség.
Tehát nem a bénult, gyáva csapat, nem a rosszul megválasztott taktika, nem a magyar védelem önmagához képest is gyermeteg játéka, nem a sztároknak kikiáltott csatárok enervált támadásszövése miatt szenvedtünk megalázó vereséget, hanem a vérszomjas román közönség miatt.
Megértjük persze a kapitány rossz lelkiállapotát. Ha ugyanis kiesünk, nyilvánvalóan őt teszik felelőssé a fiaskóért, s veheti a kalapját, mint oly sokan az utolsó vb-t járt kapitány, Mezey György óta. S az is igaz, hogy Egervári "hozott anyagból" kénytelen dolgozni, azaz a nem túl acélos magyar bajnokságban edződött, illetve a légiósként jobbára a kispadot koptató játékosokból kell(ene) ütőképes együttest faragnia.
Lehetetlen misszió. Egy-egy mérkőzésre - mint például a törökök elleni budapesti 3-1-re - összejöhet a bravúr, de sorozatmérkőzéseken már kiütközik a tudásbeli különbség.
Mindez - még ha fájó is - rendben lenne, nincs mit tenni, tovább kell dolgozni. Főleg az utánpótlással, persze, a jelenlegi válogatott keretnek ugyanis nem jósolnánk nagy jövőt. Ami viszont nincs rendben, az a kapitány ingerült reakciója, s a lapunknak adott interjú visszavonása.
Érthetetlenek hisztérikus vádjai, hogy a sajtó eleve negatívan áll hozzá a nemzeti együttes ügyeihez, s ahelyett, hogy a FIFA-tabellát böngészgetné - ahol is a válogatott örvendetes módon a 30. helyre lépett elő, nem mellesleg éppen 30 hellyel került előbbre Egervári működése alatt - vb-selejtező csoportunk helyezését, a 2. helyről való leszorulásunkat jósolja.
Kétségtelen, van érdekellentét a sajtó és a szövetségi kapitány között. Abban mindenképpen, hogy mi nem Csányi Sándortól, az MLSZ elnökétől, hanem az olvasóktól kaptuk a bizalmat. Általa írunk, amit írunk, s kérdezünk, amit kérdezünk. Amiben viszont nagyot téved Egervári: a sajtó nem a magyar csapat ellen, hanem érte szurkol. Olykor kellemetlen kérdésekkel, persze.
