Népszava;DK;Miniszterelnökség;

- DK: A kormány megsértheti a dolgozók jogait, csak az újság meg ne írja

A DK a lapunkban megjelent információkra és azok következményére reagált közleményében. Azt írják: "A miniszterelnökség közleménye egyébként kifejezetten megerősíti a lap információját, ám nem átallja hozzátenni, hogy a munkatársak számára megtiszteltetést jelent a kormányfő támogatása, a Népszava cikke pedig az ő önérzetüket, elhivatottságukat sérti meg."

A DK azt írja:

"A Népszava szerint a Miniszterelnökség munkatársai naponta 10 órát kötelesek dolgozni, esti, hétvégi és ünnepi ügyeletre is kötelezhetőek, minden ellenszolgáltatás nélkül. A Miniszterelnökség válaszul lemondta a lap előfizetését.

A miniszterelnökség közleménye egyébként kifejezetten megerősíti a lap információját, ám nem átallja hozzátenni, hogy a munkatársak számára megtiszteltetést jelent a kormányfő támogatása, a Népszava cikke pedig az ő önérzetüket, elhivatottságukat sérti meg. Cinikusan hozzáteszi: a dolgozók teljes mértékben elfogadják a munkáltatói intézkedéseket, ami bizonyára igaz, hiszen ha nem fogadnák el, már rég nem dolgoznának sem ott, sem másutt az állami-önkormányzati szférában.

A Demokratikus Koalíció emlékeztet arra, hogy öt éve Gyurcsány Ferenc kormánya arra kérte a kormányintézményeket, hogy mondják le a Magyar Hírlapot. Ennek oka azonban nem az volt, hogy a Magyar Hírlap bírálta a kormányt, hanem Bayer Zsolt szélsőségesen rasszista, uszító cikkének közzététele. Náci szellemiségű lapokat ugyanis adófizetők pénzéből ne fizessen elő egy demokratikus ország kormánya. Ellenzéki lapok olvasása ezzel szemben nemhogy joga, egyenesen munkaköri kötelessége valamennyi kormánypárti politikusnak és hivatalnoknak.

A DK már a munkavállalók jogainak törvénybe iktatott csorbítását is elfogadhatatlannak tartotta. Végképp tűrhetetlen, hogy a kormány még e törvényes rendelkezéseket se tartsa magára nézve kötelezőnek. Az viszont, hogy az erről hírt adó újságon még bosszút is áll, nevetséges lenne, ha nem volna siralmas."


Julija Timosenko bebörtönzött volt ukrán kormányfő sorsát vitatta meg a lengyel, a német és az olasz államfő hétfőn Krakkóban, az ukrán elnökkel folytatott, éjszakába nyúló megbeszélésükön - írta a Kommerszant-Ukrajina című napilap, amely szerint a résztvevők három lehetséges forgatókönyvet vázoltak fel.