Amikor néhány éve az Orbán-kormány vélelmezhető sugallatára a rendőrség betiltotta érdekvédő szervezeteknek a Kossuth téren tartandó demonstrációját, e lap hasábjain Mészáros Tamás figyelmeztette a rezsimet: ne lehetetlenítse el a civilek tiltakozásának legitim formáit, mert az beláthatatlan következményekkel járna! A hatalom akkor meghátrált, a tiltakozó megmozdulást az érintettek megtarthatták. Nagyon remélem, hogy a Fidesz agytrösztjében a józan megfontolás jövőre is felülírja a féktelen hatalomvágyat. A bajai eseményeket követő reakciók mindenesetre nem erre utalnak. Kósa Lajos mellébeszélése, a sebtében meghozott törvénymódosítás, amely a kampánycsendet ad absurdum eltörli áprilistól, valamint az európai parlamenti választások időbeni elválasztása a törvényhozásitól, mind-mind arra utalnak, hogy a kormány minden eszközzel akadályozni próbálja a társadalom akaratának békés kifejezését 2014-ben.
Orbán rendkívül veszélyes útra lép, amikor az általa létrehozott közéleti anomáliákat (amilyen a szavazók szervezett utaztatása a választóhelyiségekbe) azok kodifikációjával próbálja szentesíteni; bár nem szokatlan ez egy olyan párt vezetőjétől, amely személyre szabott törvényeket is hozott az elmúlt években. Ilyen volt például a lex Borkai, a lex Szapáry. Azzal is tisztában kell lennie, hogy a tűzzel játszik; ha a kormányváltó közhangulat ellenére, tisztázatlan és gyanús körülmények között megkérdőjelezhető választási eredmény születik, mert ettől olyan társadalmi robbanás következhet be az országban, amelyhez képest a 2002-es "Erzsébet-hídi csata" aprócska intermezzonak tűnik majd.
Nem könnyű tehát a rezsim leváltása, s ez mégis csupán a legelső és nem is a legnehezebb feladat. Nem csupán a Fidesz ciklusokon átívelő időszakra bebetonozott emberei miatt, amilyen a köztársasági elnök, a legfőbb ügyész vagy a médiahatóság vezetője. Bár e politikai kinevezettek minden bizonnyal egy, a mostani demokratikus ellenzék által alakítandó kormány tevékenységének kerékkötői lesznek, Kéri László joggal hívja fel a figyelmet a magyar társadalom krónikus messianizmusára.
Az egykori keleti blokk országai közül egyedül hazánkban élte meg a lakosság a rendszerváltozást viszonylagos létbiztonsága hirtelen elvesztéseként. Az "elmúlt nyolc év" baloldali kormányai valójában abban hibáztak, hogy nem vették figyelembe a "legvidámabb barakk" utáni növekvő nosztalgiát. Nem látták be, hogy a Kádár-rendszer gyermekei nem fognak egycsapásra lemondani a szociális vívmányokról, az ingyenes felsőoktatásról és egészségügyi ellátásról. A 2008-as "szociális népszavazás" kései ébredést hozott, két évvel később pedig a jogállam végzetét.
A tanulság az, hogy Magyarország különleges elbánást igényel. Fokozott szociális érzékenységet, a kapitalizmus bevezetését illetően pedig "fontolva haladást". Mindezt az unió szerveivel is szükséges megértetni. Egy, a rezsim bukását követően felálló kormány, nem eshet elődei hibájába. Hazánkra fokozottan érvényesek egy Lionel Jospin francia ex-kormányfő szavai: "Piacgazdaságot igen, piaci társadalmat nem akarunk!" S akkor talán elkerülhetjük, hogy hazánkban gyökeret verjen a Szili Katalin által propagált demagóg felvetés: az alanyi jogon járó alapjövedelem gondolata.
