Szégyen

Moszkvai vízumgyár - Nyomoz a rendőrség, de nincs gyanúsított

Másfél éve nyomoz a rendőrség hivatali visszaélés gyanúja miatt a moszkvai magyar vízummutyi ügyében, de még mindig nincsen gyanúsított - írja az Index. Molnár Zsolt, a Nemzetbiztonsági bizottság elnöke közleményben jelezte, hogy kedden a vízumgyárról is tárgyalnak majd a nemzetbiztonsági bizottság ülésén.

Illusztráció: Thinkstock

Vízumgyár - Büntetőfeljelentést tesz az LMP

Az LMP a napvilágra került új bizonyítékok alapján büntetőfeljelentést tesz Kiss Szilárd és ismeretlen tettesek ellen hivatali vesztegetés és hivatali visszaélés bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt - jelentette be az ellenzéki párt közleményében.

Botrány! Vízumgyárat működtettek a moszkvai magyar konzulátuson?

Több ezer orosz állampolgár jutott schengeni vízumhoz a moszkvai magyar nagykövetség konzuli osztályán úgy, hogy valójában nem is tudták, kicsodák -  derült ki egy olyan külügyi vizsgálati anyagból, amit a Külgazdasági- és Külügyminisztérium el akart titkolni a közvélemény elől, de az LMP-s Szél Bernadettnek sikerült azt kiperelnie a tárcától. Az Index által közölt jelentés szerint a "visa shoppingban" Kiss Szilárd volt agrárdiplomata játszott kulcsszerepet, de feltűnt a később bebukott Quaestor is. Szijjártó Péter külügyminiszter közleményében tagadta, hogy együtt dolgozott volna Kissel.

Illusztráció. Fotó: Thinkstock
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang