Magyarország bronzérmes lett a Bocuse D'Oron

A szakácsok legrangosabb világversenyét Dánia nyerte, míg a második helyen a norvég csapat végzett.

Hatalmas siker a Dalnoki Bence séf (jobbra) vezette magyar csapat harmadik helye

Joghallgatók világversenyén győzött az ELTE csapata

Perbeszéd-bajnokságon győztek a magyar versenyzők, 680 egyetem diákjai közül lettek a legjobbak.

Illusztráció

Budapest rendezi szeptemberben az első World Urban Gamest

Az extrém sportokat felvonultató esemény megrendezése iránt csaknem 50 város érdeklődött - például Barcelona, Los Angeles és Tokió is. A magyar pályázat az utolsó körben Los Angelest múlta felül.

A gördeszkázás is szerepel a World Urban Games programján

Rendőr mesterlövészek érkeztek Magyarországra

Tizennyolc ország katonai és rendőr mesterlövészei vesznek részt a vasárnaptól keddig tartó, Magyarország által rendezett világversenyen.

Illusztráció/Thinkstock

Ezüstkockát kapott a MúzeumCafé könyve

Az amerikai Art Directors Club rangos világversenyén úgynevezett silver cube winner díjjal, azaz ezüstkockával jutalmazták a MúzeumCafé könyvsorozat első darabját, György Péter Múzeum, a tanulóház - Múzeumelméleti esettanulmányok című tanulmánykötetét.

Kevés kosarat kapnának

Miután sem a férfi, sem pedig a női válogatott nem vívta ki valamely nagy világversenyen az indulás jogát - értendő ez alatt, hogy az olimpiákat, világbajnokságokat és Európa-bajnokságokat is nélkülünk rendezik -, így a sportág hazai szerelmesei kizárólag a klubcsapatink sikerében reménykedhetnek elsősorban. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, mind a női, mind a férfi vonalon van miért örülni.

A szolnokiak – fehér mezben – eddig csak hazai pályán remekelnek a nemzetközi mezőnyben FOTÓ: MTI/BUGÁNY JÁNOS
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang