Teljessé válhat Mészáros Lőrinc bosszúja, a volt vejének a másik cége is csődvédelmet kért

Úgy tűnik, ország leggazdagabb emberének lányától nem lehet csak úgy elválni. Homlok Zsoltot börtönbüntetés is fenyegeti.

Homlok Zsolt, a kivitelezõ Homlok Építõ Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a Kõszeg-Szombathely vasútvonal teljes felújításáról tartott sajtótájékoztatón.

Sulyok Tamás lánya és veje is ellenzi a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépést

Magyarországi nemzetközi jogászok állásfoglalást adtak ki, amit a köztársasági elnök családtagjai is aláírtak. Az állásfoglalás az állampolgárság felfüggesztése ellen is tiltakozik. 

Orbán Viktor A dinasztiáról: Nem nézek ilyen filmeket, de a gazdag emberek közül nagyon sokat ismerek

– Az igazság az, amit mondok, most is mondok, eddig is így volt, ezután is így lesz, minden forinttal el tudok számolni – hangoztatta a miniszterelnök.

Tiborcz István nem látta, de politikai célú lejáratásnak tartja a meggazdagodásáról szóló dokumentumfilmet

Orbán Viktor miniszterelnök veje szerint a Direkt36 újságírói nem voltak túl korrektek, amikor rejtett kamerával próbálkoztak.

Korrupcióval vádolják a volt albán kormányfőt és a vejét

A vádhatóság szerint a jelenlegi ellenzéki vezető 2009 előtt egy futballstadion és a hozzátartozó sportlétesítmények privatizációját egyengette úgy, hogy azzal lányának férje járjon jól.

Sali Berisha egy év elejei ellenzéki tüntetés fő szónokaként

Tiborcz perel és üzen

Kerestük Szigetvári Viktort, de nem értük el, miután kiderült, jogi lépéseket tesz Orbán Viktor veje, szerinte ugyanis íz Együtt elnöke egyértelműen hazug állításokat fogalmazott meg személyével és a családjával összefüggésben. A Magyar Időknek Tiborcz István azt mondta, hogy a Mahart-házat a szocialista kormányzás éveiben privatizálták, így a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) azt nem játszhatta át a miniszterelnök családjának. Tiborcz szerint az ingatlan Szigetvári szavaival ellentétben most "magánfelek között létrejött magánügylet alapján cserélt gazdát."

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang