Az Uránia a következő áldozat

Miközben a tanárok mintegy nyolcvan százaléka elhagyta az SZFE-t, lapunk értesülései szerint az intézményt kezelő alapítvány, napokban a Nemzeti Filmszínházat is „átveszi”.

Nemzeti összművészeti

Vuk, a megunhatatlan rókakölyök újra a mozikban! (Trailer!)

Dargay Attila, Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező és képregényrajzoló június 20-án lenne 90 éves. Az évforduló tiszteletére legismertebb rajzfilm-klasszikusa, a Vuk országszerte visszatér a mozivásznakra, Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig június 18-án tematikus Vuk-napot is rendeznek.

 Egyedül vagyok, kicsi vagyok, éhes vagyok! … Segítsetek Vuknak, a kis rókának!”

Frankofón Filmnapok az Urániában és a Cirkóban

A Valley of Love (Szerelemvölgy) című alkotás vetítésével kezdődött meg pénteken az Uránia Nemzeti Filmszínházban a 6. Frankofón Filmnapok Budapesten. A nyitófilmben a francia mozi két világszerte ismert alakja, Isabelle Huppert és Gérard Depardieu játszik.

Isabelle Huppert Fotó: Gabriel Rossi /Getty Images

Saul fia - Ingyenes vetítés iskolásoknak

Mintegy félszáz fővárosi középiskola 13 ezer diákja és tanára láthatja rendhagyó történelemóra keretében ingyenesen a Saul fiát - közölte Elekes Botond, az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója.

Forrás: Saul fia/Facebook

A Saul fia riválisait is vetítik az Urániában

A legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjra esélyes Saul fiát, a Mustang című francia-német-török drámát, valamint A kígyó ölelése című kolumbiai-venezuelai-argentin filmet vetítik szombaton Budapesten az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Az Oscar-díjre történt jelölés után tartottak sajtótájékoztatók az alkotók. FOTÓ: Tóth Gergő

Díjnyertes animációs filmek az Urániában

Idén is láthatók a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjnyertes filmjei az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Szeptember 6-án 14 órás vetítéssel induló KAFF-napon a díjazott magyar animációs rövidfilmek mellett a 9. Európai Animációs Játékfilm Fesztiválon nyertes három egész estés művet is bemutatják.

A tenger dala is látható lesz az Urániában FORRÁS: KAFF

Tolkien-nap lesz az Urániában

Filmvetítésekkel, ismeretterjesztő előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, vásárral, színpadi előadásokkal, valamint családi és gyerekprogramokkal várja az érdeklődőket a Magyar Tolkien Társaság szombaton az érdeklődőket az Uránia Nemzeti Színházba.

Nemzetközi animációs fesztivál az Urániában

Immár tizenkettedszer rendezik meg Budapesten az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivált. 

Beatles kultfilm az Urániában

A popkultúra egyik alapfilmje, az Egy nehéz nap éjszakája idén ünnepli az 50. születésnapját. 1964-et írunk, és négy fiatal liverpooli srác éppen a világot készül megváltani - már ha ez a bolond világ hagyja, hogy kijussanak a hotelszobájukból... 

A Gombafejűek egy emblematikus képe FORRÁS: URÁNIA

Jancsó születésnapjára – Retrospektív sorozat az Urániában

Mesterek szemével címmel retrospektív sorozat látható az Uránia Nemzeti filmszínházban, ahol egészen október 19-ig négy egymást követő hétvégén a magyar filmművészet közelmúltban elhunyt, kiemelkedő alkotóinak munkáiból látható válogatás. A vetítéssorozat keretében Jancsó Miklós, Maár Gyula, Xantus János, Szécsényi Ferenc és Kézdi-Kovács Zsolt filmjeit láthatják a nézők.

Jancsó Miklós Fotó: Népszava

Moszfilm Napok - Új és klasszikus orosz filmek az Urániában

Május 8-11. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatkozik be a fennállása 90. évfordulóját ünneplő, legendás Moszfilm stúdió. 

FOTÓ: URÁNIA

Hobbit-premier és Tolkien-nap az Urániában

Exkluzív premiervetítésen mutatja be a Magyar Tolkien Társaság szerdán éjfélkor A hobbit - Smaug pusztasága című filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban Budapesten.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang