Abissa fohászai

A bűnbánatra, a megbocsátásra, az újjászületésre és egy virágzó új évért az istenekhez való imádkozásra ad lehetőséget az elefántcsontparti Abissa fesztivál minden év októberének végén. 

Megkezdődik az MSZP újjáépítése

Hétfőn ülésezik először Botka László választmányi elnök vezetésével az MSZP országos választási bizottsága. A szocialisták július 19-i tisztújító kongresszusáig ez a testület irányítja a pártot, miután Mesterházy Atilla elnök, illetve az elnökség több tagja is hivatalosan lemondott posztjáról. A tisztújítást a szocialista választmány rendelte el szombaton. Ezt követően Botka elmondta, hogy június 30-ig meg kell választani a helyi, valamint a megyei pártszervezetek új vezetőit, az elnöki posztra pályázók pedig elkezdhetik összegyűjteni az induláshoz szükséges 3000 támogató aláírást. Forrásaink szerint jelenleg Tóbiás Józsefet tartják lehetséges elnökjelöltnek a pártban, feltéve, hogy a választmányi elnök nem vállalja el a megbízatást.

Fotó: BIELIK ISTVÁN, Népszava
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang