Lövések Röszkén: öt határsértő ellen indult eljárás

Ugyan kedden még négy emberről beszélt a rendőrség, de később még egy férfit elkaptak, aki beismerte, hogy bemászott Magyarországra.

Tiltott határátlépés: 3000 ügyben emeltek vádat

Tavaly szeptember óta csaknem 3000 ügyben emelt vádat az ügyészség határzár tiltott átlépése, illetve határzár megrongálása miatt, a büntetés a legtöbb esetben kiutasítás volt. Ez Polt Péter legfőbb ügyész válaszából derült ki, amelyet Harangozó Tamás szocialista képviselő írásbeli kérdésére adott.

8700 menekültet fogtak el a magyar határnál

Tiltott határátlépés miatt 8702 embert fogtak el hétfőn a rendőrök - közölte honlapján kedd reggel az Országos Rendőr-főkapitányság.

Lázár nagyon biztos a dolgában

Lázár nagyon biztos a dolgában: a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Csongrád megyei Kiszomboron jelentette be, hogy szeptember közepe után a tiltott határátlépés bűncselekmény lesz, amit szankcionálni fognak, holott az erről szóló törvényjavaslatot még nem fogadta el a parlament.

Lázár János nyilatkozik a sajtónak a Kiszombort és Makót összekötő kerékpárút átadása után. MTI Fotó: Rosta Tibor

Megkettőzött figyelem a zöldhatáron

Közösen járőröznek a zöldhatáron november vége óta a magyar határrendészek és az ukrán határőrök.

Magyar és ukrán határrendész Marosliget közelében - Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív