Súlyosbodik a kongói ebolajárvány

Nem elég a megbetegedések elleni küzdelem, vakcina és megfelelő kezelés nélkül, a járvány gócpontjában fegyveres harcok dúlnak, sok a belső menekült.

Kézmosással próbálják meg fékezni a fertőzéseket egy kongói templomnál

A WHO főigazgatója arra figyelmeztet, hogy az összeomlás szélére kerültek a kórházak a Gázai övezetben

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz az embertelen körülmények azonnali felszámolására és tűzszünetre szólított fel.

Kezelés alatt álló betegek a Nasser Kórház udvarán felállított rögtönzött sátrakban Khan Yunisban augusztus 18-án

Az Egyesült Államok kilépése miatt csökkenti költségvetését a WHO

A tagállamok 400 millió dolláros költségcsökkentésről egyeztetnek.

Szijjártó Péter telefonon konzultált a WHO főigazgatójával, aki megnyugtatta, hogy nem fenyeget semmilyen globális egészségügyi vészhelyzet

A külügyminiszter közölte, a médiában oly sokat taglalt vírust a szakértők jól ismerik, már többször is megjelent hasonló formában.

Szijjártó Péter az orosz nagykövetet súlyosabb ügyben sem rendelte be

Rosszul lett a G20-as csúcstalálkozón, kórházba vitték a WHO vezetőjét

Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt belsőfül-gyulladás és magas vérnyomás okozta hipertóniás krízis tüneteivel szállították a Rio de Janeiró-i Samaritano Barra da Tijuca kórházba.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz
  • Reflektor
  • Visszhang
  • Szép Szó
  • Vélemény
  • Népszava-videó
  • Belföld - Archív
  • Gazdaság - Archív
  • Külföld - Archív
  • Kultúra - Archív
  • Fotógaléria - Archív
  • Nyitott mondat - Archív
  • Sport - Archív
  • Mozaik - Archív
  • Napi Visszhang - Archív