„Ott van minden” - Tandori Dezső hagyatékáról

Korábban publikálatlan művek, szövegek, rajzok, kötetek várhatók a következő években! Az öt éve, február 13-án 80 éves korában elhunyt költő, Tandori Dezső életművének mindeddig rejtett kincseiről is beszélgettünk a hagyaték gondozójával, Tóth Ákos irodalomtörténésszel.

Együtt nyerik a hajrát – In memoriam Tandori Dezső és Tandori Ágnes

Egy nappal múlt egy éve, hogy nincs Tandori Dezső. A tandoridezsőség jelenségnek legalábbis vége lett, nincs hangja már, mert ahogy Az Éj felé című kötet egyik versében írja, „Valami más, / valami több nem kezdődik, ahol / a hang-próba véget ér céltalan”. Ami maradt belőle mégis, emlékezeten és betűkupacokon túl, élőn és tapinthatón, azt idén január 1-jén Tandori Ágnes vitte magával. A közös földbe, ahová a két T már jó ideje együtt készült…

Tandori Dezső

Elhunyt Tandori Ágnes

Meghalt Tandori Ágnes író, műfordító, Tandori Dezső felesége és alkotótársa, az író hagyatékának őrzője.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang