Strasbourgban tesz próbát életfogytig tartó büntetésének csökkentésére Szita Bence gyilkosa

A 11 éves fiút 2012-ben megkínozták, majd élve elásták gyilkosai.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Már ketten is meghaltak a börtönben Szita Bence gyilkosai közül

Már csak a harmadik van életben azok közül, akik részt vettek a 11 éves fiú kegyetlen kivégzésében 2012-ben.

Meghalt Szita Bence gyilkosa

Sajtóinformációk szerint a napokban elhunyt Szita Bence gyilkos mostohája. Az életfogytiglani börtönbüntetést kapott Polcz Erikát 2015-ben melldaganat miatt műtötték, tavaly azonban újra rákos daganatot találtak a testében. A Blikk úgy tudja, a kalocsai börtönben halt meg.

Nem titkosították a Szita Bence-ügy iratait

Sajtóhírek szerint 30 évre titkosították a dokumentumokat, de a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője mindezt cáfolta a sonline.hu-nak. Vadócz Attila elmondta: nem titkosították a Szita Bence-ügy aktáit, az történt, hogy a Kaposvári Törvényszék elnöke nem engedélyezte a betekintést az iratokba. Egy olyan újságíró kérését utasították el, aki könyvet akart írni a brutális bűncselekményről, és ehhez kérte ki az aktákat. 

Mégsem titkosították Szita Bence aktáit?

Sajtóhírek szerint 30 évre titkosították a dokumentumokat, de a Kaposvári Törvényszék sajtószóvivője mindezt cáfolta a sonline.hu-nak. 

"Úgy vélte, megszállta az ördög, ezért imákat olvasott a fiúra." Forrás: Szita Bence emlékoldal/Facebook

Egy alagsori zárkában hímezget Szita Bence gyilkosa

Kalocsai mintás terítőket hímez zárkájában Pocz Erika, akit a 11 éves Szita Bence kegyetlen megöléséért pénteken tényleges életfogytiglani fegyházra ítéltek - tudta meg a Bors. A nőnek kötelező dolgoznia, de nem engedik a többi elítélt mellé.

Életük végéig ülnek

Nem volt más válasz a 11 éves Szita Bence gyilkosainak tettére, mint másodfokon is az életfogytiglani fegyházbüntetés - hiába az utolsó pillanatban bevetett védői praktikák, a gyermek és a nevelőapja viszonyára féltékeny Polcz Erika, és az általa felbérelt hajléktalanok, Bogdán József és Kertész József még feltételes szabadságra bocsátást sem kérhetnek.

Nem volt esélyük a gyilkosoknak, hiába tagadtak, a legsúlyosabb büntetést szabták ki rájuk FOTÓ: MTI/SOKI TAMÁS

Jogerős: Életük végéig börtönben sorvadnak Szita Bence gyilkosai

Helybenhagyta a tizenegy éves Szita Bence gyilkosaira elsőfokon kiszabott tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést a Pécsi Ítélőtábla pénteken hozott jogerős határozatában.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Már ma ítélet születhet a Szita Bence-ügyben

Ma kezdi tárgyalni másodfokon annak a nőnek és két férfinak a perét a Pécsi Ítélőtábla, akik 2012 októberében egy Kaposvárhoz közeli erdőben brutális kegyetlenséggel megölték a tizenegy éves Szita Bencét. Ha nem lesz bizonyítási indítvány, amelynek a táblabíróság helyt adna, nem kizárt, hogy az ügyben már az első tárgyalási napon ítélet születik.

A B. József elsőrendű, K. József másodrendű és P. Erika harmadrendű vádlott ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, különös ke

Másodfokú tárgyalás Szita Bence meggyilkolása ügyében

A Pécsi Ítélőtábla pénteken kezdi tárgyalni másodfokon annak a nőnek és két férfinak a perét, akik 2012 októberében egy Kaposvárhoz közeli erdőben brutális kegyetlenséggel megölték a tizenegy éves Szita Bencét.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang