A járvány megjelenése óta a legtöbb súlyos Covid-beteget ápolják Izraelben

Vasárnap reggel 1263 súlyos esetet tartottak nyilván a közel-keleti ország kórházaiban, 291-en szorultak lélegeztetőgép segítségére, és 19-en műtüdő alkalmazására.

Példátlan összefogás: sok millióval segítették a háromgyermekes fotóriporter gyógykezelését

A súlyos beteg Hegedűs Márti 16,8 milliós támogatási kérelmét az állam elutasította, nem vették figyelembe a legújabb kutatási eredményeket.

Súlyos beteg Józsa Imre - "Remélem, nem ez az utolsó díj az életemben"

Ünnepelni gyűlt össze a Játékszín társulata, hiszen a XV. Vidor Fesztiválon rendezőként Szente Vajk kapott elismerést, míg Józsa Imre életműdíjban részesült a zsűri döntése alapján. Azonban az önfeledt vidámságba szomorkás felhang is vegyült: a betegséggel küzdő Józsa ijesztően lefogyva érkezett a kollégák közé - írja a Blikk.

Forrás: Facebook/Játékszín A SZŐKE CIKLON című előadás két alkotóját jutalmazta elismeréssel a XV. jubileumi VIDOR Fesztivál: A

Súlyos beteg lehet, ha ez a folyamat nem működik a szervezetében

A sejten belüli "szemételtakarítást" és az ezt okozó mutáns génváltozást vizsgálta egy magyar részvétellel folyt nemzetközi kutatás. Eredményeik a genetikai rendellenességek jobb megértését segítik - olvasható az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közleményében.

Illusztráció: Thinkstock
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang