Péntekre virradóra rakétákkal és több száz drónnal támadták az oroszok Kijevet, hatan meghaltak

A célpontok között volt több toronyház, a sérültek száma több tucatnyi, köztük gyerekek és egy terhes nő is van. Az ukrán város több kerületében megszűnt, illetve szünetelt az áramszolgáltatás. 

Ideiglenes vezetőket nevezett ki a szlovák vasút élére a közlekedési miniszter

A 79 ember sérülését okozó vonatbaleset felelőseinek tartott menedzsment leváltására Robert Fico szlovák miniszterelnök adott utasítást. 

79 utast szállítottak kórházba a vasárnap esti vonatbaleset után Szlovákiában

Az egyik szerelvény valószínűleg áthajtott a piros jelzésen.

Összeütközött két vonat Szlovákiában, több mint 20 ember megsebesült

Négy személy súlyosabb sebesüléseket szenvedett. Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet.

Többen súlyosan megsérültek, amikor emberek közé hajtott egy autós Franciaországban

Arnaud Laraize ügyész közlése alapján a férfi szándékosan hajtott az emberek közé.

 Oléron-szigete

Legkevesebb 15 halálos áldozatot követeltek Ukrajna nyolc megyéjében a hétvégi orosz légicsapások

Helyi jelentések szerint legtöbb helyen civil célpontokat, polgári infrastruktúrát vettek célba a támadók. 

Szétlőtt ukrán lakóház, halálos áldozat a Donyeck megyei Konsztantyinovkában

Eddig huszonketten jelezték a szolnoki buszbaleset sérültjei közül, hogy igényt tartanak a fájdalomdíjra

A MÁV-csoport közölte, az adatok ellenőrzése és az ügyintézés folyamatban van.

Az összeroncsolódott autóbusz Szolnokon október 22-én

Orosz dróntámadás sebesítette meg a Die Welt három újságíróját Kelet-Ukrajnában

A német lap tudósítói egy ukrán katonával készítettek interjút a frontvonaltól csaknem harminc kilométerre. A becsapódás következtében a nyilatkozó meghalt, egy másik katona lábát amputálni kellett, a riportereknek a repeszek okoztak sérüléseket.

Ibrahim Naber, a Die Welt riportere az ukrán fronton - Korábbi felvétel

Frontálisan ütközött egy mikrobusz és egy autó Ásotthalomnál, mentőhelikoptereket hívtak a helyszínre

Az 55-ös főúton csütörtök reggel történt balesetben többen megsérültek, az érintett útszakaszt a mentés és a helyszínelés idejére lezárták.

Kettős dróncsapás alá vettek az oroszok egy vasútállomást a Szumi megyei Sosztkában

Legkevesebb 30 ember megsérült. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a válogatás nélküli terrorra a világnak válaszolnia kell.

Terrortámadás kizárva

HEATHROW Könnygázt lélegezhettek be a rosszullétre panaszkodó utasok Európa egyik legnagyobb repülőterének négyes terminálján hétfőn, a feltételezett felelőst letartóztatták.

Nyolcszáz fölött az afganisztáni földrengés halálos áldozatainak száma, a sérülteké több mint 2800

A tálib kormány nehezményezte, hogy a világ nem segített a katasztrófa hírére. Mindeddig Kína, India és az ENSZ jelezte, hogy valamilyen formában részt vesznek a mentésben, a segélyezésben.

Szerbiában szerda este az ellenzéki és a kormánypárti tüntetők is összetűztek a rendőrökkel, több tucatnyian megsebesültek

A jelentések szerint 64 civil és 16 rendőr szenvedett sérüléseket Újvidéken és Belgrádban.  Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem lesz polgárháború, de kegyelem sem, mert ők megtisztítják az utcákat. Ehhez képest csütörtökre újabb tüntetéseket jelentettek be.

Belgrád, augusztus 13.

Legkevesebb 19-en meghaltak, amikor iskolára zuhant egy katonai repülőgép Bangladesben

A sérültek száma meghaladja a százat, és több mint ötven embert, köztük sok diákot égési sérülésekkel szállítottak kórházba. Az ideiglenes kormány keddre gyásznapot hirdetett, és az eset gyors kivizsgálást ígérik.

Ukrajnában egy nap alatt legkevesebb hét ember meghalt, csaknem 30 pedig megsebesült orosz légicsapásokban

Az agresszió fokozódása miatt Lengyelország vadászrepülőgépeket küldött keleti határvidékére, miközben az Egyesült Államok Németországon keresztül küldené az ígért Patriot nevű légvédelmi rakétákat.

Odesszában is civil életeket tettek tönkre az oroszok

Nem sokkal a Putyin-Trump telefonbeszélgetés után kiterjedt légicsapást mértek az oroszok Kijevre

Péntek reggel kilencre lángokban állt Kijev jelentős része. Moszkva több száz drónt és ballisztikus rakétát lőtt ki Ukrajnára, a főváros mellett más nagyvárosokra is. Az ukrán vezetés szerint ez terror, egyértelműen a civil lakosság az oroszok célpontja.

Tűzoltók dolgoznak miután Oroszország tömeges drón- és rakétatámadást hajtott végre Kijev ellen 2025. július 4-én

Tizennyolcan sérültek meg a hamburgi késelésben

A rendőrség szerint a gyanúsított mentális betegségben szenved, és semmi nem utal arra, hogy politikai indíttatású támadás történt volna.

Három diákot késelt meg egyik társuk egy finnországi iskolában

A gyanúsított tanuló feltehetően még tette előtt írt a tervéről, a rendőrség vizsgálja annak tartalmát. 

Helyszínelő rendőrök az iskola előtt május 20-án

Tizenháromra nőtt a Kijevet érő múlt csütörtöki orosz légicsapás halálos áldozatainak a száma

Az ukrán fővárost idén még nem érte ilyen pusztító támadás. 

Hétfőn temették Kijevben az áldozatokat

Hatalmas robbanás rázta meg Irán legnagyobb kikötőjét, több százan megsérültek – Videó

Nagy erőkkel zajlanak az oltási munkák. 

6,3-as földrengés rázta meg Ecuadort, sokan megsérültek

A hatóságok szerint 179 épület semmisült meg, és 716 lakóházban keletkeztek károk, és áramkimaradások is voltak. 

Többen, köztük gyerekek is megsérültek az M7-esen történt balesetben

A helyszínen ellátták és kórházba vitték őket.

Lövöldözni kezdett egy diák a Floridai Állami Egyetemen, két ember meghalt, öten megsebesültek

Donald Trump gyorsan szólt, hogy nem akar szigorítani a fegyverviselési szabályokon. 

Az észak-macedóniai klubtűz sérültjeinek újabb csoportja érkezett Magyarországra

A sérülteket az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórházba vitték további ellátásra. 

Még több sebesültet szállítanak Magyarországra az észak-macedóniai klubtűz után

A Magyar Honvédség repülőgépe kedd este 8 óra előtt elindult értük. 

Kijev szerint bentlakásos iskolát bombázott le Oroszország az ukránok által elfoglalt Szudzsában, Moszkva provokációt emleget

A légicsapásban négyen meghaltak, tucatnyian megsebesültek.

Kijev központjára és Zaporizzsjára is ballisztikus rakétákat zúdított Oroszország

Az ukrán fővárosban legkevesebb hárman meghaltak és ugyanannyian megsérültek, a zaporizzsjai lakónegyedből tíz sérültről érkezett jelentés. 

A metróállomás is orosz célpont lett

Már 95-re emelkedett a tibeti földrengés halálos áldozatainak a száma, eddig 50 utórengést észleltek

A dalai láma is megszólalt, imádkozik a halottakért és a sebesültek gyógyulásáért. Utóbbiak száma is meguplázódott néhány óra alatt, jelenleg 130 sérültről tudnak. 

Már 235 sebesültről tudnak a hatóságok a magdeburgi merénylet után

A merénylő egy évtizede került először a hatóságok látókörébe egy tervezett merénylet gyanúsítottjaként. A péntek este elkövetett magdeburgi tömeges gázolás sérültjeinek száma hétfőn 235-re nőtt. 

Három ember meghalt, hárman pedig megsérültek a hágai házrobbanásban

A holland város polgármestere szerint többen eltűntek, de kevés az esélye, hogy a detonáció miatt összeomlott épület romjai alatt túlélőket találjanak. 

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang