Választási csalással vádaskodott, ezért most 150 millió dollárra ítélték New York egykori polgármesterét

Rudy Giuliani, aki utóbbi időkben Donald Trump ügyvédjeként tűnt fel, választási dolgozókat rágalmazott meg.

Rudy Giuliani fellebbez, és azt állítja: nincs pénze

Trumpért akart csalni Giuliani a 2020-as elnökválasztáson, de nem jött be a trükkje

Valóban súlyos visszaélések történtek a 2020. november 3-i amerikai elnökválasztáson, csak éppen nem az urnáknál és nem a Demokrata Párt követte el őket.

Rudy Giuliani

Az ügyészség emelhet vádat Trump fehér házi főtanácsadója ellen

Utoljára 1983-ban volt rá példa, hogy valakit felelősségre vontak a képviselőházzal való szembeszegülésért.

Koronavírusos Rudy Giuliani

Giuliani vezeti Trump jogászcsapatát, amely azzal próbálkozik, hogy választási csalásokra és szabálytalanságokra hivatkozva perekkel fordítsa meg a választási eredményt Trump javára.

Soros szinte nem is zsidó és a zsinagógát is kerüli - Trump embere odacsap

Az amerikai elnök ügyvédje impeachment-eljárást akarta hitelteleníteni.

Rudy a csodafegyver

Diadalmasan indult haza budapesti és kijevi felfedezőútjáról Rudy Giuliani, aki Joe Bidenre keresett terhelő bizonyítékokat. Washingtonban egyre biztosabb, hogy a Képviselőház vádat emel Trump elnök ellen.

Telefonjára ülve leplezett le gyanús üzleteket Trump ügyvédje

Rudy Giuliani félrenyomott valamit, így egy újságíró hallgatta végig, hogy bahreini, törökországi bizniszekről beszél.

Rudy Giuliani, Trump személyi ügyvédje (középen)

Barátok

Az amerikai képviselőház három bizottsága beidézte Giulianit, az elnök személyes ügyvédjét az ukrán ügy miatt

Ha nem megy be, akkor akadályozza a képviselők munkáját.

Rudy Giuliani és Donald Trump

Washington keményen belenyúl a román belpolitikába

A korrupcióellenes harc ürügyén folyó romániai politikai csatározásba már Donald Trump jogászcsapatának vezetője is beleszólt, mint kiderült, nem kis pénz ellenében. Washington hivatalos álláspontja viszont teljesen más.

Az elnök ügyvédje a vizsgálat lezárását sürgeti

Rudy Giuliani mindent megtesz, hogy Trumpot tisztára mossa Fotó: AFP/Timothy A. Clary
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang