Nem fértek be az autóba a részegek, így a csomagtartóban utaztak haza

Még a lábuk is kilógott menet közben.

Az államtitkár szerint nem a dohányboltokban kapható alkohol miatt van éjszakai tivornya a VII. kerületi trafikoknál

Pedig este 22 óra után már csak ott lehet szeszesitalt kapni.Este 22 óra után már csak ott lehet szeszesitalt kapni, a jelek szerint Fónagy János ezt nem tudta, amikor az ellenzéki képviselő kérdésére válaszolt.

Az önfeledt mámor sodrásában

A Katona József Színház után a Nemzeti is műsorára tűzte Ivan Viripajev Részegek című darabját. A kortárs orosz mű a szerző leleményére épül, e szerint a főhősök részegek, akik egy mámoros éjszakán, mint egy gyónás, megvallják bűneiket, szembenéznek valódi önmagukkal, illetve azzal, hogy lehetünk-e igazán őszinték. Az előadást Viktor Rizsakov rendezte, erős látomásos képekkel.

Mikecz Estilla és Trill Zsolt is részegek a Nemzeti új előadásában FOTÓ: EÖRI SZABÓ ZSOLT

Részegek a Nemzeti Színházban

Modell, bankár, menedzser, prostituált, fesztiváligazgató, építőipari alkalmazott. A sors különös játéka folytán a belőlük összeverődött társaság jelenik meg a Részegek c. drámában. Istenről, szeretetről, szabadságról, önmaguk kereséséről beszélnek akadozó nyelvvel. Leginkább azt próbálják megfogalmazni, hogy kiüresedett, józannak tűnő világunkban van-e még helye az őszinteségnek, lehet-e valódi szeretetet találni - olvasható a darabról a Nemzeti Színház honlapján. 

Fotók: Szigetvári Zsolt, MTI

Nincs kijózanodás

Az alkoholmámor elkeseredett indulatokat is szül FOTÓ: DÖMÖLKY JÁNOS
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang