Ez kezd szakításig fajulni, nemsokára kizárhatják Aleksandar Vučić pártját az Európai Néppártból

Egyre több jel utal arra, hogy az Európai Néppárt (EPP) kizárja az Aleksandar Vučić szerb elnök által fémjelzett Szerb Haladó Pártot (SNS), amely – lévén Szerbia nincs az EU -ban – társult tagja a konzervatív pártcsaládnak.

Vucic és az SNS számára komoly presztízsveszteséggel érne fel az EPP-ből való esetleges kizárás

Rishi Sunak: Undorítóan nőtt a londoni antiszemita incidensek száma az elmúlt napokban

A brit miniszterelnök közölte, hogy nem tűrik el a zsidó közösségek fenyegetését, a rasszista támadásokat, amelyek egy év alatt megsokszorozódtak.

„Demokráciát, demokráciát!” – Könnygázzal fújták le a rendőrök a diákokat a Karmelita kolostornál

A délutáni tanár-diák tüntetés részvevői este Orbán Viktor irodája elé vonultak, ahol a kordonbontási akciót kezdő ellenzéki képviselőkkel együtt folytatták a tiltakozást.

Az emberkereskedelem elleni közös rendőri fellépést tartottak Európában, több mint 130 embert tartóztattak le

Az akcióban Magyarország is részt vett.

Gyáva rendőrök nem védték meg a gyerekeket

Uvaldéban életeket menthetett volna a bátorság. Joe Biden a helyszínre utazott, hogy az áldozatok családjaival imádkozzon, Donald Trump a fegyverlobbi gyűlésén szónokolt.

A fegyvertartás ellenőrzését támogató tüntetést tartottak szombaton a Nemzeti Fegyveres Szövetség (NRA) éves találkozóján a texasi Houstonban

Könnygázt és műanyaglövedéket is bevetettek a rendőrök az isztambuli Pride-on

A török rendőrség szemében vörös posztó minden szivárványszínű tárgy. A felvonulás betiltásának indoka: „erkölcsöt sértő”.

Előbb tüzel, aztán mérlegel a rendőr

Rendőrök, ne öljetek - a felirat Fotó: Max Herman/NurPhoto

Zavargások Párizsban

A rendőrök brutális fellépése heves indulatokat szült Párizsban, ahol már négy napja tartanak a rendőri brutalitás miatti tüntetések. A zavargásokat az váltotta ki, hogy egy 22 éves fiú súlyosan megsérült és kórházba került, miután a járőrök állítólag megerőszakolták őt a gumibotjukkal. 

Brutális rendőrattak Budapesten

Százezrek tüntetése Budapest utcáin. Páncélautók, gépfegyverek, rendőrezredek és csendőrszázadok Budapest utcáin. — Véres rendőrattakok sorozata a békésen menetelő tömeg ellen. — Csatatérré változott át a Városliget és környéke.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang