Kiesett a saját lakásának ablakán az egyik vezető orosz közgazdász

Az ehhez hasonló esetek egyre csak szaporodnak az Ukrajna elleni háború elindítása óta.

Most éppen a Lukoil egyik alelnöke lett öngyilkos Oroszországban

Azt mondta, fáj a feje, aztán felakasztotta magát. 

Vitalij Robertus

Megmérgezhették Putyin egyik propagandistáját

Igaz, nem az ablakon esett ki, de a halála így is több, mint gyanús. 

Zoja Konovalov

Kiesett az ablakon Putyin pártjának politikusa

Három emeletet zuhant, nem élte túl. 

Magyar nő holttestére bukkantak egy olaszországi hotel pincéjében

Zsanett rejtélyes körülmények közt tűnt el. Egyik rokona azt gyanítja, nem feltétlenül baleset történhetett. 

Képünk illusztráció.

Nincs pihenő az elnyomásban, tovább szedi áldozatait az orosz és fehérorosz rezsim

Rejtélyes körülmények között, kedden reggel elhunyt egy fehérorosz politikai fogoly, a 2020 márciusában letartóztatott ismert művész és aktivista, Alesz Puskin. 

Brutálisan verték le a három évvel ezelőtti belarusz tüntetéseket

Rejtélyes körülmények közt meghalt a Ryanair-gép eltérítéséért felelős belarusz miniszter

Azt nem közölték, hogy mi okozta halálát. 

Meghalt egy orosz főügyész, állítólag megpróbálta átúszni a Volgát

Vlagyimir Putyin Oroszországában valahogy egyre gyakoribbak a furcsa balesetek.

Most éppen egy bíró esett ki Oroszországban az ablakon

Ő már a sokadik, aki finoman szólva is gyanús körülmények közt veszíti életét. 

Böröczki Csaba: Generálmosoly

Különös körülmények között halt meg ismét egy orosz oligarcha

Ivan Pecsorin nemrég még Putyinnal együtt egy üzleti fórumon vett részt.

Megölhettek egy orosz diplomatát Berlinben

Nem tudni, hogy ki és miért végezhetett az áldozattal, aki kapcsolatban állt az egyik moszkvai belbiztonsági szolgálattal.

Az orosz nagykövetség épülete Berlinben.

Újabb csontváz esett ki Welsz Tamás szekrényéből

Újabb csontváz esett ki Welsz Tamás szekrényéből. A Blikk információi szerint a különös körülmények között elhunyt vállalkozó nem csak bissau-guineai útlevéllel kereskedett, hanem uruguayi állampolgárságot és ezt igazolandó úti okmányt is árult.

Welsz élettársa nem hisz a méreg-teóriában

Könyvet ír a márciusban elhunyt Welsz Tamás élettársa, aki "elunva a minden alapot nélkülöző híreszteléseket", néhány információt megosztott a nyilvánossággal. Horthy Andrea nyilatkozott a Magyar Nemzetnek és levelet küldött a hvg.hu-nak is. 

Csend

Reality-celebbel randizott Welsz?

Az érdi és a Logodi utcai ingatlanok mellett volt egy harmadik, „titkos" lakása is Welsz Tamásnak, amiről a család semmit nem tudott – írja a Blikk. A lap a Zsolt utcában talált rá a modern társasházra, amelynek aljában több üzlethelyiség található.

Kifosztották Welsz Tamás irodáját - vagy mégsem?

Kifosztották Welsz Tamás irodáját. A Blikk információi szerint nagyjából egy héttel ezelőtt feltörték azt a budapesti irodát, amelyet március elején a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai aprólékosan átkutattak, az ott talált dolgok egy részét magukkal vitték, egy részéről pedig leltárt készítettek. A hvg.hu szerint nem vittek el semmit az irodából, ahová valójában be sem jutottak a tolvajok.

Welsz halálának okáról továbbra sem tudni

A jelek szerint előremenekül a Simon-ügyben megtépázott tekintélyű MagNet Bank, amelynek igazgatósági elnöke bejelentette, hogy szigorították a számlanyitás gyakorlatát. Fáy Zsolt ugyan megismételte, hogy a bank alkalmazottai nem követettek el szabálytalanságot a bissau-guineai számlák megnyitásakor, ám hozzátette: "a Simon-ügyig túl tágra nyitottuk a kapukat, azóta sokat szigorítottunk". Ez azt jelenti, hogy a korrupció gyanús államokból érkező, a banknál számlát nyitó személyeket szigorúbb szűrőnek vetik alá.

Nem találtak mérget Welsz Tamásnál?

Többször is kutattak utána, de végül nem találták méreg nyomát a rendőrség nyomozói a Welsz Tamás érdi házánál tartott házkutatások során - írta a Blikk. 

Welsz halála - nem került elő a méreg

Több házkutatást is tartott a rendőrség Welsz Tamás néhai vállalkozó érdi házában, a három hete elhunyt üzletember szomszédai rendszeresen nagy sürgés-forgást tapasztaltak a ház körül - írja a Blikk.

Kiderült! Magát lőtte agyon a Jobboldali Szektor vezetője

Saját magát lőtte le véletlenül Olekszandr Muzicsko, a radikális nacionalista Jobboldali Szektor (PSZ) nyugat-ukrajnai vezetője, miközben menekülni próbált a rendőrök elől - állapította meg az ukrán belügyminisztérium belső vizsgálata, amelynek eredményét szerdán tették közzé.

MSZP: tisztázzák Welsz Tamás halálát!

Az MSZP felszólítja a kormánypártok vezetőit, hogy utasítsák a hatóságokat: haladéktalanul tegyék közzé az összes szakértői jelentést, amely tisztázhatja Welsz Tamás gyanús halálának körülményeit.

Welsz tudta, kik fehérítik a pénzt

Pénzmosásgyanús ügyletekről és az általa működtetett segélyszervezet támogatóiról is árulkodnak azok a dokumentumok, amelyeket Welsz Tamás múlt csütörtökön bekövetkezett halála előtt adott át a rendőrségnek - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Welsznek titkosszolgálati kapcsolatai voltak?

A nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke szerint a testületnek keddi ülésén tájékozódnia kell arról, hogy Welsz Tamásnak, a Simon-üggyel összefüggésbe hozott, csütörtökön elhunyt vállalkozónak voltak-e titkosszolgálati kapcsolatai akár Magyarországon, akár más államban.

Pincényi Welsz-hagyaték a rendőrségnél?

Iratok, köztük az elmúlt években kiállított bissau-guineai útlevelek igénylőlapjai, továbbá néhány kész okmánynak a fénymásolata is a rendőrség kezére került csütörtökön - írja a Népszabadság. 

Sokasodó rejtélyek a Welsz-ügyben

Minél több információ derül ki Welsz Tamás múlt heti, váratlan halálával kapcsolatban, annál több a rejtély az ügyben.

A múlt heti helyszínelés – vannak még kérdések. Fotó: Mihádák Zoltán/MTI
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang