Meghalt a Polgárdinál vonattal ütköző teherautó vezetője

A Mávinform közölte, a baleset idején a fénysorompó jól működött, a közúti forgalomnak tilosat jelzett.

Szabó-Bisztricz Anett tűzoltó százados

Két baleset is történt az M7-esen, Polgárdinál meghalt egy motoros

Az autópálya Letenye felé vezető oldalán tíz kilométeres a torlódás.

Sorozatban mérgeznek kutyákat és macskákat Polgárdiban, 400 ezer forintos nyomravezetői díjat tűztek ki

Van, aki már az utcára sem meri kivinni kedvencét. 

Illusztráció!

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki agyonverte nyugdíjas tanítónő szomszédját, miután az segítséget kért tőle

Az ügyészség vádiratában fegyházbüntetés kiszabását, közügyektől eltiltást, a letartóztatás fenntartását, valamint annak megállapítását indítványozta, hogy a vádlott ne legyen feltételes szabadságra bocsátható.

Képünk illusztráció.

Őrizetben a polgárdi emberölés gyanúsítottja

Egy 47 éves férfit hallgattak ki a nyomozók.

Képünk illusztráció

Emberölés Polgárdiban: idős asszony holttestére bukkantak egy családi ház garázsában

A nyomozók a helyszínről egy férfit állítottak elő.

Képünk illusztráció

Baleset miatt torlódott a forgalom az M7-esen Polgárdinál, de már újra járható az érintett útszakasz

Az ütközés a Balaton felé vezető oldalon történt.

Képünk illusztráció

Munkagépnek ütközött egy autó az M7-esen, meghalt egy ember

A baleset csütörtök délután, az autópálya Budapest felé vezető oldalán történt.

Halálra gázoltak egy biciklit toló férfit Polgárdinál

Télen megváltoznak az út- és látási viszonyok, figyelmeztet a rendőrség: a balesetek többsége szabályosan vezetve elkerülhető lenne.

Képünk illusztráció

Halálra gázoltak egy nőt az M7-esen

A baleset a Balaton felé vezető oldalon, Polgárdi közelében történt.

Gyilkosság Polgárdiban - Őrizetben a gyanúsított nő (videó)

A 32 éves asszony beismerte tettét.

Megölhette anyósát egy nő Polgárdiban, aki maga hívta a rendőröket

A rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt.

Sok ezer köbméter szemét kapott lángra Polgárdiban

A tűz terjedését már megfékezték a tűzoltók, ám az erős szél megnehezíti az oltást.

Képünk illusztráció

Így rongált a vihar Polgárdiban - Nem lesz tanítás január elején (fotók)

Nem kezdődik meg a tanítás január első hetében a polgárdi általános iskolában, amelynek tetőszerkezetét megrongálta a viharos erejű szél - közölte a település független polgármestere pénteken az MTI-vel. Nyikos László elmondta: a tankerülettel egyeztetve az iskolavezetés úgy döntött, hogy január 3-5. között rendkívüli oktatási szünetet rendelnek el. 

MTI Fotó: Mónus Márton

Újra járható az M7-es Polgárdinál

Megszűnt a forgalomkorlátozás az M7-esen Polgárdinál - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján szombaton délután, azt követően hogy 77-es kilométernél történt baleset helyszínén a műszaki mentést befejezték.

Baleset az M7-esen - Gyermek is sérült

Hármas ütközés Polgárdinál

Polgárdi térségében három személygépjármű ütközött össze, ezért a Balaton irányába egy sávon halad a forgalom. Torlódásra számítsanak a gépjárművezetők – figyelmeztet a police.hu.

Felborult egy busz Polgárdinál

Menetrend szerint közlekedő autóbusszal ütközött egy személyautó pénteken Polgárdi közelében, a Kislángra vezető úton, a gépkocsiban utazók közül egy ember megsérült - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Megszűnt a forgalomkorlátozás az M7-esen

A szolgáltató szakemberei áramtalanították a leszakadt elektromos távvezetéket, eltávolították az úttestről, így megindulhatott a forgalom az M7-es autópálya mindkét oldalán Polgárdinál - közölte Kiss Z. Edward, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Áll a forgalom az M7-esen Polgárdinál

Leszakadt elektromos távvezeték miatt áll a forgalom az M7-es autópálya mindkét oldalán Polgárdinál - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője péntek este.

Ingatlancsalás a jobbikos Érpatakon?

Legalább 47 ingatlant szerzett meg az utóbbi években Érpatakon az Orosz Mihály Zoltán vezette Benefícium Szeretetszolgálat, igen gyanús körülmények között.

Nyolc kilométeres dugó az M7-esen

Nyolc kilométeres torlódás alakult ki az M7-es autópályán Budapest felé Polgárdi és Balatonvilágos között vasárnap délután egy kigyulladt személyautó miatt - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.

Baleset az M7-esen, Budapest felé torlódik jó 3 kilométeren

Két gépkocsi ütközött össze az autópályán Polgárdinál, a forgalom a főváros felé vezető oldalon egy sávon araszol. Mintegy három kilométeres torlódás alakult ki.

Teljes útzár van az M7-esen Polgárdinál

Kigyulladt egy személyautó az M7-es autópálya Balaton felé tartó oldalán a polgárdi lehajtónál, emiatt teljesen lezárták az érintett útszakaszt.

Otthonában gyilkolták meg az idős nőt

Rokonai találtak rá egy meggyilkolt idős asszonyra vasárnap Polgárdiban, a rendőrség hétfőn két embert őrizetbe vett - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Illusztráció. Fotó: Thinkstock

Robbanótest miatt zárlat az M7-esen

A honvédség tűzszerészei két robbanótestet hatástalanítanak kedd délelőtt Székesfehérvár és Polgárdi között, emiatt teljes szélességében lezárták az M7-es autópályát az érintett szakaszon.

Személyvonat gyűrte maga alá az autót - egy halott , két sérült

Személyvonattal ütközött össze egy autó Polgárdiban. A vasúti átjáróban történt balesetben egy ember meghalt, ketten megsérültek - értesült a HavariaPress

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang