Patkányügyben ült össze a korrupciógyanús ügyeket vizsgáló fővárosi bizottság

Nem sokra jutott patkányügyben a fővárosi vizsgálóbizottság. Azt viszont eldöntötték, hogy a következő ülésre meghívják Tarlós István volt főpolgármestert.

Rendkívüli közgyűlést hív össze az ellenzék a fővárosi patkánytender miatt

Mindent megteszünk azért, hogy ennek az ügynek a piszkos hátterét fel tudjuk tárni - jelentette ki Karácsony Gergely.

A patkány éve

Karácsony a katasztrófavédelemhez fordul a patkányhelyzet miatt

„Nem hiszünk abban, hogy minél rosszabb, annál jobb” – mondta Zugló polgármestere.

Patkányinvázió hivatalosan semmiképp sincs, valamire mégis el kell költeni 300 milliót

Izomból átnyomta a főváros fideszes többsége a főváros Közbeszerzési Bizottságában, hogy a tavaly közbeszerzésen megállapított évi bruttó 260 milliós szolgáltatási ár felett további, 300 millió forintnyi patkányirtási megbízást kapjon a tavaly közbeszerzést éppen az olcsóbb szolgáltatási áraival elnyert RNBH konzorcium.

Képünk illusztráció

Patkányok

A patkányirtó konzorcium vezetője szerint már javult a patkányhelyzet

Ugyanakkor a patkánymentes állapot elérése több mint egy évet vehet igénybe.

Képünk illusztráció

Több pénzt szán patkányirtásra a főváros

Közel 650 millió forintra emelné a Fővárosi Közgyűlés a patkányirtásra szánt keretet.

A kép illusztráció

Patkányhelyzet - Több a szemét, több a rágcsáló

Invázió nincs, de a fővárosi kórházban talált rágcsáló esete afféle vészjelzés: hosszú évek után újra nőtt a fertőzéseket terjesztő állatok száma.

Becslések szerint Budapesten ma már csak néhány ezer lehet a rágcsálóból, de a populáció gyorsan nőhet - FOTÓ:  VAJDA JÓZSEF
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang